Nagyon fontos változások jönnek az egyik családtámogatásnál: rengeteg magyar érint, erre készülj fel

Pénzcentrum2023. december 15. 17:03

Társadalmi egyeztetésre bocsátott csütörtök éjjel a kormány egy jogszabálytervezetet, amely a preferált kistelepüléseken elérhető lakástámogatás szabályait módosítja, pontosítja.

A módosítások alapján a Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy változhat a falusi CSOK összege és az igényléshez szükséges TB jogviszony hossza is. Az otthonteremtési támogatások közül mindössze az 5 ezer főnél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált kistelepüléseken elérhető falusi CSOK marad vissza nem térítendő támogatás 2024-től, hiszen a CSOK Plusz és a babaváró egyaránt hitelkonstrukció, amelyeket komoly állami kamattámogatás és hitelelengedés egészít ki.

A falusi CSOK-ról azt már tudni lehetett eddig is, hogy 2024. január 1-től jelentősen nő a támogatás összege, ezen kívül kombinálható lesz nem csak a babaváró hitellel, hanem a szintén januártól induló CSOK Plusz hitellel is.

Nőhet a támogatási összeg

Az éjjel megjelenő jogszabálytervezet szerint azonban januárban további módosítások várhatók. Ezek egyike az lehet, hogy egységesítenék a meglévő ingatlan korszerűsítése és/vagy bővítése esetén egy gyerekre járó támogatási összeget. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a meglévő ingatlan korszerűsítésére 500 ezer forint igényelhető egy gyerekkel, ha pedig bővítés is történik, akkor 600 ezer forintot kaphatnak a családok. Amennyiben elfogadják az éjjel megjelenő tervezetet, akkor a jövőben egységesen 600 ezer forint lenne ez az összeg.

Hosszabb lehet az elvárt TB jogviszony

Ennél többeket érinthet az, hogy a tervezet szerint bizonyos esetekben szigorítanák a TB jogviszonnyal kapcsolatos elvárást, ami a Bankmonitor szakértői szerint egyébként is a legnehezebben teljesíthető kritérium a támogatások esetében. A jogszabálytervezet szerint minden esetben 2 év folyamatos TB jogviszonyra lehet majd szükség a falusi CSOK igényléséhez.

Jelenleg 180 napos folyamatos TB jogviszony kell akkor, ha egy vagy két gyerek után igényelne a család falusi CSOK-ot, míg 1 év az elvárás akkor, ha meglévő ingatlanjukat korszerűsítenék és/vagy bővítenék, illetve egy vagy két gyerekkel vásárolnának használt ingatlant úgy, hogy azt egyben korszerűsítenék és/vagy fel is újítanák. Kétéves TB jogviszony jelenleg csak akkor szükséges, ha legalább három gyermek után igényel valaki falusi CSOK-ot új lakóház építésére, vásárlására, vagy használt lakás vásárlással egy időben történő korszerűsítésére és/vagy bővítésére.

Változhat a gyermekek megszületésére rendelkezésre álló idő

Ugyancsak sokakat érint a gyermekvállalás teljesítésére rendelkezésre álló idő módosítása is. Itt egy gyermek vállalása esetén 4 éve, két gyermek vállalásakor 8 éve, míg 3 gyermek vállalásakor 10 éve lesz a párnak. Az eredeti szövegezés alapján bizonyos céloknál - ha három gyermekre igényelne a házaspár támogatást, és ezek között vállalt is van - a vállalt babák számától függetlenül 10 évük lenne a teljesítésre.

A tervezet szerint is kizárólag fiatal házaspárok vállalhatnak gyereket, ezen fogalom definíciója azonban változhat. A tervezet szerint akkor igényelheti a házaspár vállalt gyermekre a támogatást, ha a feleség még nem töltötte be 41. életévét. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a házaspár egyik tagja legfeljebb 39 éves lehet. A változás logikus, hiszen hasonló módon szerepel ez a kitétel a CSOK Plusz rendeletben is. Nagyon fontos különbség azonban, hogy a falusi CSOK-ot nem csak vállalt gyermekekre lehet igényelni. Meglévő gyerekeknél nincs a feleségre vonatkozóan életkori előírás, sőt a családi állapot sem lényeges.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Vagyis egyedülállók és élettársak is kihasználhatják ebben az esetben a támogatást.

Több pénz járhat akkor, ha nem vállalt gyerek születik

Kevésbé köztudott, hogy a nem vállalt, utólag született gyermekre is járhat falusi CSOK. Ennek feltétele, hogy eredetileg is igényeljen a család lakástámogatást, illetve ahhoz kapcsolódóan valamilyen lakáshitelt. Ha a cél megvalósulását követően születik gyermek - nem a támogatás miatt vállalt gyermekről van szó -, akkor is kaphat támogatást a család, melyet automatikusan a meglévő kölcsönénük előtörlesztésére fordíthatnak. Ezen utólagos támogatás összege megemelkedhet a tervezet szerint: gyermekenként 1 millió forint lesz, míg a jelenlegi előírások alapján 400 ezer forint járna.

Ugyancsak sokakat érinthet a Bankmonitor szakértői szerint, hogy a falusi CSOK mellé meglévő gyerekekkel igényelhető CSOK hitel maximális összege is emelkedik abban az esetben, ha meglévő ingatlanját korszerűsítené és/vagy bővítené a család. A falusi CSOK mellé igényelhető CSOK hitel maximális összege két gyerekkel 10 millió, míg három gyerekkel 15 millió forint, ám a jelenleg hatályos jogszabály szerint meglévő ingatlan korszerűsítése és/vagy bővítése esetén csak ennek fele járhat. A tervezet szerint azonban ilyenkor is a maximális összeg lehet majd elérhető.

Mi lesz a lakásoknál az adó-visszatérítési támogatással?

A preferált kistelepüléseken az áfa-visszatérítési támogatás megmarad. Mind az új házak vásárlásához kapcsolódó 5%-os áfa, mind az építkezésekhez kapcsolódó 27%-os áfa visszaigényelhető. (Ez utóbbi 5 millió forint összeghatárig.)

Létezik egy a hasznos alapterületre vonatkozó korlát - gyakorlatilag ennél nagyobb ingatlannál nem jár a visszatérítés -, melyet a tervek szerint módosítanak. A limit 300 négyzetméter marad egylakásos lakóépületek (családi házak) esetében, ugyanakkor a "normál" lakásokra vonatkozó előírás kikerült a rendeletből. Korábban erre vonatkozóan is szerepelt egy korlát, ami 150 négyzetméter volt. Ezt többféleképpen lehet értelmezni, de a Bankmonitor szakértői szerint jó esély van rá, hogy a változás azt jelenti, a jövőben kizárólag egylakásos lakóépületek esetében lesz lehetőség adó-visszatérítési támogatást igényelni.

Címkék:
család, támogatás, gyermek, csok, tervezet, jogviszony, csok 10+10, csok 10+10 millió, falusi csok, bankmonitor, csok hírek, csok új ház, falusi csok kormányrendelet,