Ez a tuti menekülőút az infláció elől? Egyre több magyar teszi inkább ide a pénzét

Pénzcentrum2022. május 25. 20:01

A jegybanki kamatdöntések hatására 2022 áprilisában már a 6-7 százalékos kamatok számítanak átlagosnak a lakáshiteleknél, de minden jel arra utal, hogy belátható időn belül a 10 százalékos küszöböt is átléphetjük. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a folyamatos drágulás ellen jól tudnak a vásárlók védekezni a lakáshitellel, hiszen a kamatok még mindig az infláció mértéke alatt vannak, ráadásul ha valaki most vesz ingatlant, annak egy év alatt is jelentősen megy fel az ára.

Jelen állás szerint még lehet viszonylag olcsón, 6-7 százalékos kamattal hitelt felvenni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az olcsó kifejezés azért releváns ebben a helyzetben, mert 2012-ben a kamattámogatott hitelekhez is ilyen konstrukcióban lehetett hozzájutni.

Arról is beszélt, a kamatok a piaci környezetnek köszönhetően extrém mértékben lecsökkentek az utóbbi években, de fordult a kocka. Ezzel együtt még mindig csak most tartunk évtizedes viszonylatban az átlagnál. Megjegyezte, el fogjuk érni azt a szintet, ami már riasztó is lehet majd a fogyasztók többségének.

Úgy látjuk, hogy 10 százalék fölé is fognak kúszni a kamatok, ez akár még idén, a negyedik negyedévben be is következhet. Ezért ha valaki most felvesz hét százalékon egy hitelt, még a szabott áron tudja fizetni azt, akár 10-20 évig rögzített kamattal, és számos szempontból jobban jár, mintha halogatná a döntést

– mutatott rá. Gadanecz Zoltán ezzel összefüggésben felhívta rá a figyelmet, mivel a legtöbb prognózis szerint az infláció 2022-ben a 10 százalékot is elérheti, gazdaságilag jóval kifizetődőbb jelenleg, ha hitelt igénylünk.

Egy példával szemléltetve azt mondta, ha egy család most vásárol 50 millió forintért egy ingatlant, akkor csak az infláció miatt 5 millió forintot emelkedik az ára egyetlen esztendő alatt. Tehát amellett, hogy a hitellel nem értéktelenedik a pénzünk, még profitot is realizálni tudunk a tranzakción rövid távon is. Kérdésre válaszolva beszélt arról is, miután a kamatlábak felmennek 10-12 százalékra, az is csak ideiglenes lesz. Ez sokakat eltántoríthat majd a későbbi vásárlástól, pedig pánikolni összességében akkor sem kell majd.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem szabad majd megállni akkor sem a gondolkodásban, ha esetleg az infláció szintje fölé nőnek a kamatok, mert ha megjelenik egy jobb konstrukció a piacon, akkor úgymond ki lehet majd azt váltani. Erre valószínűleg néhány éven belül lesz is lehetőség, és ha azt nézzük, hogy a hitelt átlagban 20 évre szokták felvenni a fogyasztók, akkor ez az időszak csak a töredéke a teljes futamidőnek

– értékelt a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. Végezetül mindent összegezve kijelentette, aki akar hitelt felvenni, az minél előbb lépje meg, hiszen így elkerüli az inflációt és jó befektetést eszközöl.

Címkék:
hitel, lakáshitel, lakás, ingatlan, lakáspiac, infláció, ingatlanpiac, millió, ingatlan piac, kamatok,