Hiába van fix állásod, ha ebben a szektorban dolgozol, nehezen kapsz lakáshitelt

Pénzcentrum2020. május 29. 05:51

Noha a statisztikákon egyelőre még nem látszik,hogy csökkent volna amagyarok hiteléhsége, szakértők szerint előbb utóbb mind a bankok, mind a hitelintézetek behúzzák a féket. Olyannyira, hogy a bankok már el is kezdték beárazni a kockázatokat, sok helyen szigorodtak a lakáshitelek kondíciói. Sőt, értesülésünk szerint van olyan piaci szereplő, amely simán elküldi a hiteligénylőt, ha az olyan szektorban dolgozik, amelyet meglátása szerint jobban érint a válság.

Mint arról nemrég beszámoltunk, az MNB legfrissebb statisztikái szerint egyelőre nemigen látszódik a válság a magyarok hiteléhségén. A márciusi adatok szerint a bankok 84,5 milliárd forint lakáshitelt helyeztek ki, ami bő 9 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához (77,5 Mrd Ft) viszonyítva. A számok ugyanakkor csalókák, az emelkedés többek között a lakáshitelekre jellemző hosszabb átfutási időből is eredhet, azaz januári és februári szerződéseket is tartalmazhatnak a márciusi adatok. Továbbá a márciusban bevezetett intézkedések után több fogyasztási hiteltermék (már elérhetőek, ráadásul akciós kamattal) értékesítése felfüggesztésre került, ez idő alatt pedig a szabad felhasználású lakáshitelek alternatívát jelenthettek a hitelfelvevők számára.

Így szakértők szerint előbb-utóbb az MNB statisztikáin is meglátszik majd, hogy a válság miatt behúzták a féket a lakásvásárlást, vagy felújítást tervezők.

Rengeteg embernek vált egyik hétről a másikra bizonytalanná a rendszeres bevétele, miközben az egész országban kijárási korlátozást hirdettek, amelynek hatásai még most is érződnek a banki ügyintézés során, hiába nyitott ki ismét az ország. Ne felejtsük el, a lakáshitel igénylés egyébként sem arról híres, hogy olyan egyszerű folyamat lenne: nem mindegy milyen és mekkora a havi rendszeres jövedelmünk, ahogy az sem, hogy mekkora értéke van a fedezetként felajánlott ingatlannak. Megannyi belső szabálynak kell megfelelnünk, mint amilyen például a jövedelem terhelhetőségének vizsgálata, túl kell esnünk egy hosszadalmas értékbecslési folyamaton, ráadásul digitális megoldások híján többször is be kell mennünk a bankba.

És ez csak az érme egyik oldala. Azon túl ugyanis, hogy az ügyfelek is óvatosabbak lettek, a bankok is elkezdték beárazni a kockázatokat, így több helyen is komoly változások voltak a lakáshiteleknél a kondíciókat illetően. A Pénzcentrum ezért most összeszedte a pénzintézetek hirdetményei és online információi alapján, hogy mely területeken váltak konzervatívabbá, illetve mire érdemes nagyon odafigyelni, mielőtt mégis belevágnánk a lakáshitel-igénylésbe:

  • Elfogadható jövedelmek: a bankok több forrásból is elfogadnak igazolt jövedelmet: ilyen jellemzően a munkabér, a nyugdíj, vagy a vállalkozói kivét, de van, ahol egyes ellátásokat, szociális támogatásokat is elfogadnak. Ez a lista szűkült a koronavírus miatt: az OTP Banknál például a külföldről származó jövedelmet már nem fogadják el.
  • Megnövekedett önerő: önerőt azért kell fizetnünk, mert a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 80 százalékáig hitelezhet a bank az aktuális jogszabályok alapján. Ugyanakkor minél kockázatosabb egy hitelkihelyezés, annál konzervatívabb lehet a bank és mondhatja azt is, hogy 80 százalék helyett csak 70 vagy 60 százalékig finanszíroz, azaz nekünk nagyobb önerőt kell letennünk. Több pénzintézet is ebbe az irányba módosított: a CIB Bank az eddigi 80 százalékról 70 százalékra, a Budapest Bank pedig hitelcéltól függően 80-ról 70 százalékra vagy 70 százalékról 60 százalékra csökkentette a terhelhetőséget.
  • Elvárt jövedelem: egyes bankok nem csak személyi kölcsönöknél, hanem lakáshiteleknél is módosították a minimálisan elvárt jövedelem szintjét, azaz ahhoz, hogy megkezdhessük a hiteligénylést, a fizetésünknek el kell érnie egy bizonyos szintet. A Bank360.hu vizsgálata szerint van, ahol 20-, de olyan is, ahol 50 ezer forinttal nőtt az elvárt minimális jövedelmi szint. A Raiffeisen Banknál 120 ezer forintról 150 ezerre, az MKB Banknál 80 ezer forintról 107 065 forintra a K&H Banknál pedig 100 ezer forintról 150 ezer forintra nőtt az elvárt jövedelem.
  • Online ügyintézés: előny, hogy a bankok a karantén miatt egyre több dokumentumot online is elfogadnak, habár a teljes igénylési folyamat még nem digitális. Több bank is fogadja az igényléshez szükséges dokumentumokat emailben, így például a közjegyzői okirat hiteles kiadványát elektronikus formában is elfogadják (bár az okiratot személyesen, közjegyzőnél tudjuk csak aláírni), vagy a jövedelemigazolás, keresetkimutatás is lekérhető online. Ilyen a folyamat például a K&H Banknál és az UniCreditnél, de az Erste Banknál is csak egyszer, a szerződéskötéskor kell bemenni a bankfiókba. Digitálisan a Budapest Banknál is leadhatók a leggyakoribb igazolástípusok és dokumentumok jelzáloghitel és babaváróhitel igénylése során, de később be kell vinni az eredeti dokumentumokat legkésőbb a szerződéskötéskor. A Raiffeisen Bank is lehetőséget ad arra, hogy átmenetileg elektronikus formában juttassuk el a dokumentumokat.
Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

Természetesen a bankok saját belső szabályzata alapján más szigorítások is történhettek. "Mindig ügyfélkockázat és egyedi elbírálás alapján derül ki, hogy kaphatunk-e lakáshitelt. Óvatosabbak a bankok például minden olyan esetben, ahol nem munkabér-szerű rendszeres jövedelemről van szó, például egyéni vállalkozói kivét esetén" - hívta fel a Pénzcentrum figyelmét Veres Patrik. A Bank360 hitelszakértője hozzátette:

Most az sem mindegy, hogy milyen szektorban dolgozunk. Például egy idegenforgalomban vagy vendéglátásban dolgozó ügyfél most kisebb eséllyel kap hitelt, mint korábban. Ha a bank a szigorúbb vizsgálati feltételek miatt elutasítja a hitelkérelmünket, érdemes más bankoktól is ajánlatot kérni, hiszen nem mindenhol járnak el ugyanolyan konzervatívan, így míg az egyiknél nem, úgy a másik banknál sikerrel járhatunk.
Címkék:
hitel, lakáshitel, jelzáloghitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, erste ingatlan alap, lakáshitel erste, jelzáloghitel otp, konzervatív, raiffeisen ingatlan alap,