Kész, vége: nagyot nézhetnek a lakáshitelesek, hamar megugorhat a törlesztő

Pénzcentrum2019. március 8. 16:50

Enyhén elszállt az infláció, ez pedig lépésre fogja kényszeríteni a Magyar Nemzeti Bankot. A monetáris szigorítás érezhető lesz majd a lakáshiteleken is. Hogy a referenciakamatok enyhe emelkedése is nagymértékű növekedést okozhat a lakáshitel törlesztőkben, az ismeretes. Most azonban bemutatjuk, hogy a kamatok enyhe emelkedése is milyen nagy változást okozhat.

A mai frissen publikált adat szerint a fogyasztói árindex 3,1 százalékos emelkedést mutatott februárban. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, az az, hogy a maginfláció átlépte a 3 százalékot: 3,5 százalék volt ez a mutató. Nagy Márton, az MNB alelnöke korábban azt mondta, hogy a jegybank inflációs célja 3 százalék, ezen belül is a maginflációt, nem pedig a fogyasztói árindexet veszik figyelembe. Ha az infláció ezt a mértéket meghaladja, jöhet a monetáris szigorítás - így aztán most lépéskényszerben van az MNB.

Lakást vennél? Hitelre van szükséged? Használd kalkulátorunkat!

Hogy mivel is jár a monetáris szigorítás, azt korábbi cikkünkben már körbejártuk. Először is fontos leszögezni, hogy első körben nem az alapkamat emelésére kell majd számítani, hanem az egyéb, kevésbé konvencionális eszközökhöz fog hozzányúlni az MNB, például a devizaswaphoz.

Akármilyen formát is ölt majd az MNB szigorítása, az szinte biztosan kijelenthető, hogy a hitelkamatok meg fogják érezni azt. A monetáris szigorítás célja, hogy a túlfűtött, túlpörgött gazdaságot lehűtse. Ennek egyik következménye lesz, hogy a lakáshitelek kamatai is növekedni fognak. Jól járhat az, aki még a szigorítás alatt fixál, hiszen eddig csak beszéltünk róla, hogy jön majd a monetáris szigorítás, most viszont a körülmények is megágyaztak neki.

Hogy is néz ki ez a gyakorlatban?

A monetáris szigorítás és az emiatti referenciahozamok enyhe emelkedése is drasztikus változásokat okozhat a lakossági hitelekben. Hogy mekkora is lehet az ilyen változás, azt egy példán szemléltetjük. Természetesen nem várható, hogy a szigorításnak azonnali drasztikus hatásai lesznek, de a lakáshitelek kamataira ható BUBOR 1 százalékos emelkedése is már 1 százalékpontos változást eredményezhet a kamatokban. Egy százalékpontos változás pedig már érezhető módon megdobja a törlesztőt. Hogy mennyire, az most kiszámoltuk.

A konkrét ajánlatok összehasonlításához a Pénzcentrum kalkulátorát használtuk. 15 millió forintot adtunk meg 15 éves futamidőre, és vállaltuk, hogy a bank ügyfelei leszünk. Ez alapján a K&H ajánlata például 2,73 százalékos THM-mel érhető el, az Erstéé 2,9 százaléktól. A Budapest Bank terméke némileg drágább, 3,41 százalékos a THM-e, a Raiffeisené 3,37 százalékos. A CIB termékének 3,87 százalékos a THM-e, ennek viszont 1 év a kamatfordulója. További ajánlatokért használd a Pénzcentrum kalkulátorát.

Loading...

A fenti ajánlatok mind változó kamatozásúak, jelenleg az ilyen hitelek érthetők el a legkedvezőbb kamattal a piacon. Mi most ezeknek az átlagával számoltunk, hogy bemutassuk, miképp hat a törlesztőre és a kamatköltségekre a különböző mértékű változás. A fenti ajánlatok átlagos THM-e 3,26 százalék.

Összehasonlítanád a lakáshiteleket? Banki ajánlatok egy helyen! <<< KATT

Példánk során 10 millió forinttal és 10 éves futamidővel számoltunk. Azt találtuk, hogy amennyiben a kamatok egy százalékkal nőnek, az a 97 747 forintos törlesztőt kb. 5000 forinttal dobja meg. Ha már két százalékpontos lesz a kamatnövekedés, akkor a törlesztő már 107 341 forintra kúszik, 3 százalékpontnál pedig 112 331 forint lesz a havi teher. Egy magas, 4 százalékpontos emelkedésnél pedig a törlesztő 117 453 forint lesz az eredeti, 97 747 forinthoz képest.

Loading...

Még szemléletesebb a különbség a kamatköltségek között - ez mutatja meg, hogy a tőketartozáson felül mennyi pénzt fizetünk a banknak. Ha egy százalékpontos lesz a növekedés, akkor ez 1,7 millióról máris 2 millió 298 ezerre nő a 10 év alatt, de 2 százalékpontos emelkedésnél máris 2,88 millió lesz az összeg.

Loading...

Ha az emelkedés 3 százalékpontos, akkor az eredeti 1,7 millió forintos kamatköltség immár a duplájára, 3,48 millióra hízik, míg 4 százalékpontos emelkedésnél ez már eléri a 4 millió forintot. Természetesen ismét hangsúlyozzuk, hogy a monetáris szigorítás nem ilyen hirtelen és ilyen nagy mértékben fog beütni, az azonban egyre inkább biztosnak tűnik, hogy a mostani alacsony kamatoknak akár már a közeljövőben is búcsút mondhatunk. Fontos tehát tudatosítanunk, hogy aki a mostani alacsony kamatkörnyezetben vesz fel fix kamatozású lakáshitelt, az megúszhatja a kamatemelkedésekből következő drágulást.

Címkék:
hitel, mnb, lakáshitel, alapkamat, jegybank, bank, kamat, thm, kamatköltség, alapkamat emelés,