Rosszabb hangulat mellett is 285 alatt az euró

Pénzcentrum2012. november 16. 09:32

A vártnál részben rosszabb makroadatok miatt, illetve a januári automatikus költségvetési megszorításokkal kapcsolatos félelmek miatt csütörtökön tovább süllyedtek a vezető amerikai részvényindexek és hajnalban az ázsiai piacokon is borongós volt a hangulat. Az európai határidős részvényindexek alapján (semleges nyitást áraznak) egyelőre továbbra sem látszik érdemi hangulatjavulás, de a forint továbbra is viszonylag jól tartja magát, ahogy azt már "megszokhattuk" az utóbbi napok alapján. Lényeges hangulatjavulást hozhat viszont az, ha Barack Obama mai, az amerikai Kongresszus vezetőivel folytatandó egyeztetésén valami előrelépés mutatkozik a kompromisszum irányába a költségvetési probléma kezelésére.

Az euróval szemben továbbra is a 285-ös szint alatt járnak a jegyzések, azaz tegnap reggel csak átmenetileg tört ki abból a kereskedési sávból (281-285,5 körül) az árfolyam, amely már hetek óta jellemző erre a devizapárra.

Címkék: