Tovább erősödött a forint: 283-nál az euró

Pénzcentrum2012. május 2. 16:05

A keddi és szerdai erősödési hullámmal héthavi csúcsra ért a forint az euróval szemben és az sem távolította el érdemben ettől szerda délutánig, hogy váratlatnul gyenge makroadatok jelentek meg az eurózónában és az Egyesült Államokban is, amelyek rontották külföldön a hangulatot.

Amint az alábbi ábrán láthatjuk: a forint múlt hétfő óta látott jelentős erősödésével még csak mostanra tudta beérni a térség négy devizája közül a második leginkább alulteljesítő román lejt (amely egyébként a belpolitikai és gazdaságpolitikai bizonytalanságok hatására tegnap történelmi mélypontra esett az euróval szemben). A forint még mindig kb. 4%-kal gyengébb annál, mint ahol tavaly szeptember elején, a végtörlesztési javaslat bejelentése előtt mozgott az euróval szemben.

Napközben többször is a 283,5 körüli szintről fordult a gyengülés irányába a forint az euróval szemben, de nagyobb visszakorrekcióról egyszer sem beszélhettünk. Az euró/dollár kurzus regel óta intenzíven süllyedt (1,3230-ról 1,3140-ig) a vrátnál is gyengébb európai feldolgozóipari bmi adatokra. A dollár erősödése miatt a dollár/forint kereszt 216-ig visszaemelkedett, míg a frank/forint jegyzések 236 körül ragadtak.

Címkék: