Foglalkozik a kormány a Hiteltársulás követeléseivel

Pénzcentrum2011. október 21. 09:32

Doubravszky György, a társulás vezetője szerint többek között úgy járnának el, hogy a devizahitelesek 8 százalékos kamattal jussanak forinthitelhez. Eddig öt kisebb magyar és egy nagyobb nemzetközi pénzintézettel tárgyaltak, eggyel (Banco Popolare) sikerült megegyezni, de ez a bank mindössze kétszáz ügyfelet képes befogadni.

Doubravszky György a Portfolio.hu-nak megerősítette: a Hiteltárulás egy új állami bank létrehozására is javaslatot tesz, ez ügyben levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy jelöljön ki szakértőt, akivel elindulhatnak a tárgyalások. Kérésükre - (a Magyar Hírlapban írt két nappal ellentétben) hét nap alatt - Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert jelölte ki a szervezettel való együttműködésre. A tárgyalások hétfőn kezdődnek.

A Hiteltársulás vezetője a Portfolio.hu-nak azt mondta, egy "fapados", nem csak hitelező, de számlát is vezető bankra tesznek javaslatot, melynek tőkéjét az idő rövidsége miatt az államnak kellene biztosítania, betétállománya azonban a csatlakozók megtakarításaiból állna össze. A társulás vezetője szerint a BUBOR feletti 2%-pontos hitelfelár takarékos működés (egyetlen, központi bankfiók, minden szempontból alacsony költségszint) mellett később nyereséges üzlet lenne az állam mint tulajdonos számára is. Gondolkodtak más, akár külföldi (pl. kínai) tulajdonos bevonásán is, erre azonban Doubravszky szerint az idő rövidsége miatt most nincs lehetőség.

A Portfolio.hu számításai szerint egy bank létrehozása legalább 2 milliárd forint tőkét igényel (jogszabályi előírás a jegyzett tőkére). A társulás honlapján elérhető friss adat szerint eddig már 148 milliárd forintnyi (rögzített árfolyam alapján már csökkentett) tartozás gyűlt össze, vagyis a társulás követeléseit "meghallgató" banknak ennyit kellene kihelyeznie.

Ennek tőkeigénye hevenyészett számítás szerint közel 12 milliárd forint, amit egy állami bank esetében az államnak kellene biztosítania. A 8%-os THM rendkívül kedvező (ilyen hitelkiváltás céljából forint alapon jelenleg a piacon el sem érhető), a hitelező bank számára azonban nagy valószínűséggel még csak nem is nullszaldós, inkább veszteséges üzlet (Doubravszky szerint ez csak a magas költségszinttel működő bankok esetében lenne így).

Nem is beszélve arról, hogy egy ilyen hiteldíj esetén az érdeklődés még nagyobb lenne, az állami bank felállítása pedig aligha lenne megoldató néhány hónap alatt (az eszközkezelő is több mint egy éves huzavona után állt fel). A 148 milliárd forintnyi tartozással rendelkező, a mozgalomhoz csatlakozott devizahitelesek egyébként a bankszektornak közel 50 milliárd forintos leírási veszteséget okoznának, ha mindannyian végtörlesztenének a rögzített árfolyamon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fentieken túl nem valószínű, hogy az összes Hiteltársuláshoz csatlakozott ügyfél hitelképes - még egy állami tulajdonú bank szemében sem. (Ezt a Hiteltársulás vezetője is elismerte.)

 

Címkék: