Diákhitelre van szükséged? Ennyi időd maradt

Pénzcentrum2011. szeptember 12. 16:03

Már csak 4 napjuk maradt azoknak a hallgatóknak, akik még nem kértek Diákhitelt, de már az első, októberi utaláskor szeretnének hallgatói hitelhez jutni.

A tanév első hiteligénylésének határideje szeptember 15-e. Azok a hallgatók, akik még soha nem kértek Diákhitelt, de már októberben szeretnének pénzhez jutni, eddig a határidőig kell, hogy leadják kérelmeiket. Akik korábban már részesültek Diákhitelben, azoknak nem kell újra igényelniük, viszont minél hamarabb be kell jelentkezniük tanintézetükbe, ugyanis csak az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók kaphatják meg hitelüket már az első folyósításkor. Ősszel az első folyósítási nap október 14-én lesz.

A felvehető hitelösszegek az idei évben sem változtak: továbbra is havonta 15, 21, 25, 30,40 és 50 ezer forint igényelhető. Így az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum 200 ezer forintot vehetnek fel, míg a költségtérítéses képzésben résztvevő diákok maximum 250 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

 

Címkék: