Nézd meg, kinek segítesz! Így nyúlják le az adományodat

Pénzcentrum2011. augusztus 23. 10:03

A Vöröskereszt égisze alatt gyűjtött használt ruhát egy Fejér megyei cég, amely azonban a több mint ezer tonna ruha nagy részét eladta, a bevételből pedig kilónként jelképes összeget adott a segélyszervezetnek.

Konténerszám gyűltek a használt ruhák egy Fejér megyei cégnél, mert az emberek szívesen váltak meg feleslegessé vált holmijuktól a Vöröskereszt nevével fémjelzett akcióban. Összesen 1 millió 300 ezer kilogramm gyűlt össze, amelyből a segélyszervezet Pest megyei szervezetének mindössze 500 kilogramm kellett.

A többit a cég eladta, és 1 kilogramm után 15 forintot utalt a Vöröskeresztnek. A használtruha-piacon, azaz a turkálókban, akár 2500 forintba is kerülhet az áru kilója, tehát egy áron aluli értékesítés is busás hasznot hozhatott a cégnek.

A saját hasznát gyarapító társaság, visszaélve a Vöröskereszt nevével, kihasználta az adományozók segítő szándékát, ráadásul jogtalan adócsökkentéssel megkárosította az államot. A társaság adóbevallása sem stimmelt, hiszen a Vöröskeresztnek átutalt összeggel szabálytalanul csökkentette az adóalapot, amivel az állami költségvetésnek két év alatt jelentős kárt okozott.

Címkék: