Problémák az árfolyamrögzítés és a Nemzeti Eszközkezelő körül

Pénzcentrum2011. augusztus 16. 10:02

Nem nagyon élnek majd a bankok az árfolyamrögzítés esetén igénybe vehető állami kezességvállalás lehetőségével, mivel az árfolyamrögzítés időszaka alatt a gyűjtőszámlahitel 100 százalékára ugyan kezességet vállal az állam, ezt követően azonban egyszerű kezességvállalássá alakul át - írja a Napi Gazdaság. A Nemzeti Eszközkezelő Társaságról időközben kiderült: csak ingatlanokat vásárolna.


A lap szerint még komolyabb visszatartó érv lehet, hogy az egyszerű kezességvállalás csak a gyűjtőszámla-tartozások maximum 25 százalékára vonatkozik. A megkérdezett hitelintézetek szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által korábban beharangozott, de rendeletben mindezidáig nem szabályozott garanciadíj 1,5 százalékos mértéke meglehetősen magas számukra, a törvényből ugyanakkor egyértelműen kiderül, hogy a garanciaszerződés megkötése nem feltétele annak, hogy egy bank bevezesse az állami árfolyamgátat.

Az árfolyamrögzítésnél jóval nagyobb lehet az érdeklődés a csomag szociális része iránt. Hitelintézeti jogászok szerint ugyanakkor feltűnő, hogy a Magyar Bankszövetséggel korábban folytatott egyeztetésen kialakult állásponttal szemben a Nemzeti Eszközkezelő Társaság nem követelést, csak ingatlanokat vásárolna.

A Bankszövetséget ugyanakkor nem vonják be a jogalkotás előkészületeibe. További módosítás, hogy a lakások vételárát a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított hitelfedezeti értékbecsléshez igazítanák, és nem az aktuális értékhez kötnék. További talány, hogy a múlt héten a Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás mit ért a bírósági végrehajtás és a bírósági végrehajtáson kívüli értékesítés szabályainak összehangolása alatt.

 

Címkék: