Világgazdaság • 2011. április 26. 09:02
Különböző akciókkal lendítenék fel a bankok a lakáshitelezést. Már megjelentek a tavaszi kedvezményes ajánlatok, ezek a díjak elengedéséről szólnak és a hűséges ügyfeleket is jutalmazzák további kedvezményekkel - írja a Világgazdaság.
Mint ahogy azt már korábban is megszoktuk, idén is megjelentek a tavaszi akciós ajánlatok a hitelintézeteknél. A választék most devizanem szerint karcsúnak mondható, hiszen csak forintalapon nyújtanak a bankok jelzálog alapú devizakölcsönöket, illetve egyéb tényezők is akadályozzák a hitelnyújtást.
Az akciók szinte az összes hitelintézetnél megegyeznek. A bankok többsége részben vagy egészben elengedi az induló havi költségeket. Ehhez azonban, a korábbi évek tapasztalatával ellentétben, már komoly elvárásoknak kell megfelelnie egy-egy ügyfélnek.
Az OTP április végéig tartó akciója az összes értékesített lakás- és jelzálogtípusú hitelre, lakáslízingre egységes díjkedvezményt ad minden ügyfélnek. Az akció keretében nem kell megtéríteni a közjegyzői, az értékbecslési díjat, a hitelkeret beállításának jutalékát, valamint lízing esetében a szerződéskötés díját. Azok pedig, akik részt vesznek a bank hűségprogramjában öt éven át kamatkedvezményben részesülhetnek. Természetesen ebben az esetben elvárásokat is támaszt a bank a szerződő felé. Előírás például, hogy a pénzintézet legyen számlavezető bankunk.
Az UniCredit Banknál az induló banki költség nélküli hitel feltétele a mindenkori törlesztőrészlet legalább 20 ezer forinttal meghaladó havi jövedelem jóváírása a pénzintézetnél. Az FHB akciójában a folyósítási jutalék felét elengedik, ha az ügyfél a lakáshitele mellé lakásbiztosítást is köt az Allianznál, melynek díját egy FHB-s bankszámláról egyenlíti ki csoportos beszedési megbízással hónapról hónapra.
A Raiffeisen a hitelbírálati díjat engedte el legújabb akciójában. A hitelintézet ezen kívül utólag visszafizeti az értékbecslés díját, valamint a közjegyzői díj összegét 40 ezer forintig. A bank ügyfelei emellett egy akciós kupont is kézhez kaptak áprilisban, mellyel ingyenesen juthatnak a tulajdoni laphoz, illetve a jelzálogbejegyzés díját is megspórolhatják.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Budapest Bank egyenlítő hitele is szolgál újdonságokkal. A termék egy forintalapú jelzáloghitelből valamint egy folyószámlából áll. A folyószámlán elhelyezett pénzösszegek után a bank napi szinten kamatkedvezmény számol el, mely fél évente csökkenti a hitelöszeget.