Újabb csalás, újabb átverés: légy résen!

Pénzcentrum/InfoRádió2011. február 11. 11:02

Csatornamunkásnak adják ki magukat és tetemes mennyiségű készpénzt kérnek az elvégzett munkáért a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-re hivatkozva csengetnek be fővárosi lakásokba. A társaság azt kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen. A cég szóvivője az InfoRádióban közölte: több bejelentést is kaptak már a csalások miatt.

Azutóbb időben több lakossági bejelentés érkezett a Fővárosi Csatornázási Művekhez az V., a XV. és a III. kerületből - tájékoztatott a társaság szóvivője. Kiderült, hogy a cég alvállalkozóinak adják ki magukat azok a két-három tagból álló brigádok, amelyek akár két-háromszázezer forintot is elkérnek egy-egy kisebb tisztításnak nevezett tevékenységért. Akik gyanút fogtak, érdeklődtek az FCSM ügyfélszolgálati számán arról, hogy a cég valóban küldött-e hozzájuk alkalmazottakat - mondta Bátori Marianna.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a közterületen zajló tisztításokért senkinek nem kell fizetnie külön díjat, hiszen a több mint ötezer kilométer hosszúságú közcsatorna üzemeltetése és tisztítása az FCSM egyik alapfeladata. Ezeket a munkákat a csatornadíj már tartalmazza.

Más a helyzet az ingatlanon belüli dugulás-elhárítással, ami viszont nem tartozik a Társaság tevékenységi körébe - figyelmezetett Bátori Marianna. Hozzátette: a Csatornázási Művek alkalmazottai tisztítási munkák elvégzése miatt nem keresik meg személyesen a lakókat, nem szednek készpénzt, és az FCSM alvállalkozókat sem bíz meg ilyen feladatokkal.

Ha az ügyfeleket mégis a vállalat munkatársai keresik fel, nekik vállalati igazolványuk van, egységes, feliratozott védőruhát viselnek, és a járműveik is emblémázottak. Váratlanul azonban semmilyen körülmények között nem csöngetnek be senkihez, a lakók által igényelt szolgáltatásokat mindig előre egyeztetett időpontban végzik el - közölte a szóvivő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az FCSM közleményében arra kér mindenkit, hogy a nyomozás érdekében azonnal jelentsék be a rendőrségen, vagy érdeklődjenek a társaság díjmentesen hívható 80/455-000 számú Központi Ügyeleten, ha gyanús emberek, a cégre hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni az ingatlanok tulajdonosaitól, lakóitól.

 

Címkék: