Pénzcentrum • 2010. december 8. 13:32
Az AXA csoport Magyarország tagvállalatai és az ügyfelek között esetlegesen felmerülő fogyasztói jogi viták gyors és mindkét fél megelégedésével záruló rendezése érdekében az AXA létrehozta a mediátori intézményt. A mediátor elősegíti, hogy az ügyfelek pontosan értsék a lehetséges vitás ügyek szereplőinek jogait és kötelezettségeit és megkönnyíti a köztük folyó párbeszédet - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t az AXA Csoport
A csoport mediátori feladatait december 1-jétől Endrei Judit, az ismert televíziós személyiség látja el.
Az ügyfelek minden olyan esetben igénybe vehetik a mediátor segítségét, amikor a csoport tagvállalatai által nyújtott szolgáltatásokkal vagy termékekkel kapcsolatban kifogásuk merül fel, és elégedetlenek az AXA által biztosított egyéb ügyintézés keretében hozott döntéssel.
A mediátor az ügyfél és az AXA közötti vitás kérdéseket elsősorban a rendelkezésére álló dokumentumok alapján vizsgálja meg, kerülve a felek szükségtelen személyes meghallgatását. Személyes meghallgatásra csak akkor kerül sor, ha az adott ügyben a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem köthető egyezség, vagy ha a meghallgatás nagyban segíti a döntés meghozatalát. Ha mindkét fél elfogadja a mediátor javaslatát, a vitás ügy egyezséggel lezárul.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mediáció növeli továbbá a pénzügyi szolgáltatások iránti bizalmat, mert a fogyasztók tudják, hogy van hová fordulniuk, ha érdekeik egy ügylet során sérelmet szenvednek és számíthatnak egy "harmadik fél" segítségétre, aki a feleket összehozva közreműködik a közös megegyezés kidolgozásában.