Rettegő kolontári devizahitelesek! Oda a fedezet, egy összegben kell kifizetni a tartozást

Pénzcentrum2010. október 11. 10:02

Az iszapkatasztrófában érintett településeken jelzáloghitellel rendelkező lakosok közül többen is arról panaszkodtak, hogy felszólítást kaptak a kölcsönt nyújtó pénzintézettől - tudta meg az MTI.

A levélben az áll, hogy mivel megsemmisült a fedezetként felajánlott ingatlan, a bank felmondhatja a jelzáloghitel szerződést, így viszont egy összegben esedékessé válik a teljes tartozás. Egyes adósokat más csapás is ért, volt aki a katasztrófa óta nem tudott munkába állni, elvesztette a munkahelyét.

A tározókhoz közel fekvő ingatlanokba a lakók nem akarnak visszamenni. Egy a veszélyzónából kiköltöltöztetett nő elmondta, hogy még 20 évig kellene fizetni havi 30 ezer forintjával a svájci frank alapú devizahitelét. Az érintett tulajdonosok nem tudják, hogy a katasztrófa után is törleszteniük kell-e a törlesztőrészleteket.

Egy másik megszólaló elmondta, hogy három éve építkezett és most majdnem minden odalett. A bankot és a biztosítót járják a feleségével, próbálnak intézkedni, de az ügyintézők sem tudnak még semmi biztosat mondani. Elképzelhető, hogy felmondják a hitelszerződésüket, a biztosító még csak a kárfelmérésnél tart.

A K&H Bank képviseletében elmondták, hogy a szakértők már vizsgálják a lehetőségeket, már a múlt héten elkezdődött a katasztrófahelyzet értékelése, minél gyorsabban igyekeznek megtalálni a megoldást, amiről tájékoztatni is fogják a közvéleményt.

Ma tudhatják meg a kitelepített lakosok, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba - közölte a veszprémi település polgármestere az ajkai sportcsarnokban elszállásolt emberek részvételével tartott lakossági fórumon. Tili Károly kijelentette, hogy hétfő estére készülnek el a települést védő gáttal, amely egy esetleges újbóli vörösiszap-lavinától mentené meg a kis települést. A védelmi bizottság a munkálatok előrehaladásának ismeretében dönt arról, hogy a falut elhagyó 715 ember mikor térhet vissza üresen hagyott otthonaiba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Devecserben szintén lakossági fórumot tartottak a kisváros polgármesterének részvételével. A polgármester elmondta: a település zárásának feloldásáról is ma tárgyal a védelmi bizottság.

 

Címkék: