100%-os kamat egy hónapra: rendőrkézen az uzsorások

Pénzcentrum2010. szeptember 23. 10:32

A Fonyódi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya névtelen feljelentés alapján nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen, akik pontosan meg nem határozható időponttól fogva 2010. szeptember hónapig folyamatosan pénzt adtak kölcsön az Öreglak Baráti-hegyben lakó, rászorult helyzetben lévő sértetteknek, majd azt kamatos-kamatra kérték vissza, illetve szedték be - írja a police.hu.

Többször előfordult, hogy a pénzt 1 hónapos időtartamra adták kölcsön, majd annak dupláját követelték. Akik nem fizettek, azokat megfenyegették, hogy megverik, valamint rájuk gyújtják a házukat.

A nyomozás során kihallgatásra került sértettek és közvetett tanúk megneveztek egy Öreglak Baráti-hegyben lakó férfit és testvérét, valamint két társukat, mint a fenti cselekmény elkövetőit. Nevezett személyeket a Kapos Beavatkozó Alosztály segítségével a fonyódi nyomozók 2010. szeptember 20-án elfogták, lakásukon házkutatást tartottak.

A házkutatások során több tárgyi bizonyítású eszköz (adósfüzetek, listák, szerződések) került lefoglalásra. A kihallgatások során 3 gyanúsított beismerő vallomást tett, negyedik társuk a gyanúsítás ellen panasszal élt és nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Nevezett személyeket több rendbeli uzsora bűncselekmény elkövetése miatt őrizetbe vették, a mai napon a Kaposvári Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Címkék: