Rekord alacsony diákhitel-kamattal indul az új tanév

MTI2010. szeptember 1. 12:02

Az új tanév 8,5 százalékos diákhitel-kamattal indul, a felvehető összegek nem változtak; továbbra is legfeljebb havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók havi 40 ezer forintot kérhetnek - mondta Őri András, a Diákhitel Központ Zrt. szóvivője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Megjegyezte, hogy még soha nem volt ilyen alacsony a kamat. Januárban a válságot megelőző szintre, 9,5 százalékra csökkent, majd július elsején 8,5 százalékra mérséklődött.


A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy aki már az első, október 15-én esedékes kifizetésből részesülni szeretne, az minél hamarabb iratkozzon be a tanintézetbe. Emellett, ha még nincs szerződése, akkor szeptember 15-ig be kell adnia az igénylését is a kijelölt postákon, vagy az együttműködő bankok fiókjaiban.


2001 óta összesen már több mint 290 ezren éltek a diákhitel lehetőségével. Az elmúlt tanév újonnan csatlakozott 19.009 hiteligénylőjével együtt összesen 68.783 felsőoktatásban tanuló számára mintegy 22 milliárd forint diákhitel kifizetése történt meg. Az egy hitelfelvevőre jutó átlagos összeg most volt a legmagasabb, 321 ezer forint. Az ügyfelek közül legtöbben, 5.884-en a Debreceni Egyetemen, 5.807-en a Pécsi Tudományegyetemen és 5.569-en a Szegedi Tudományegyetemen tanulnak.

Címkék: