Pénzcentrum • 2010. május 4. 16:02
Zuhan a forint: Ismét komolyan gyengülést mutat a forint. Az euróval szembeni árfolyam újra a 273-as szint fölé emelkedett. A hazai fizetőeszköz piacát így továbbra is nyomás alatt tartják a görögországi fejlemények, a Pénzcentrum megmutatja, mit jelent ez a hitellel rendelkező magyar családok számára.
Mi történik a forinttal?
Az euróval szembeni forintjegyzések már 274 közelében járnak, azaz most még gyengébb a forint, mint múlt héten.
A forint gyengélkedése és a dollár ereje nyomán a dollár/forint árfolyam már 209-nél jár, itt 11 havi forintmélypontról beszélhetünk. A romló befektetői hangulat a magyarországi frankalapú devizahiteleseket is erősen érinti: egy svájci frankért már 191.5 forintot kérnek a bankközi piacon, tavaly június eleje óta a legtöbbet.
Mi okozza a mélyrepülést?
Elemzők szerint a nemzetközi piacok még továbbra sem látják megnyugtatóan a görög helyzet rendezését. Az euró azután sem tud magához térni, hogy a hétvégén elfogadták a görög mentőcsomagot.
Egyes vélemények szerint a piacok igazi megnyugvást csak akkor találhatnak, ha minden ország ratifikálja majd a megsegítést, a görögök pedig úrrá lesznek saját belső feszültségeiken (például megszűnik az általános sztrájkhelyzet).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A helyzetet nehezíti, hogy Spanyolországból is aggasztó hírek érkeznek, így sokan attól félnek, a görög helyzet nem áll meg a balkáni állam partjainál.
A forint gyengélkedése az amerikai dollár újbóli (euróval szemben megfigyelt) felértékelődésének is köszönhető.
Mi lesz a hitelemmel?