Óriási érdeklődés mellett indul a nagy hitelmentés

Portfolio2009. július 15. 08:50

Amint arról hétfőn a Portfolio.hu is beszámolt, elfogadta az Európai Bizottság a magyar lakáshitel-támogatási programot. Tegnap ennek végrehajtásáról egyeztetettek a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség és a hitelintézetek képviselői. Mint kiderült, a bankok nem vártak tátott szájjal az EU jóváhagyására, a korábbi verzió alapján megkezdték a felkészülést a program végrehajtására. A garancia munkanélküliek esetében a tőke és a kamat legfeljebb 80, dolgozók esetében pedig legfeljebb 70 százalékára jár, és egy évig igényelhető tíz- ill. húszmillió forintos hitelösszegig lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelekre, valamint lakáslízingre.

2009.07.13 18:11
Jóváhagyták Brüsszelben a magyar lakáshitel-támogatási programot

Végrehajtási rendeletet készít a Pénzügyminisztérium, a tegnapi tanácskozás résztvevői erről egyeztettek. A módosított jogszabály 15 nap után lép hatályba - számolt be a Világgazdaság. A lapnak az OTP-nél elmondták: az első törvénytervezet ismeretében megkezdték a felkészülést, bár az érintettek körének kibővítése és a feltételek változása miatt a kialakított eljárásrenden is változtatni kellett. Az életbelépésig teljes körűen felkészül a bank - hangsúlyozták.


Nem csupán a mostani lakásmentő csomag, de a már korábban is igénybe vehető könnyítések iránt is nagy az érdeklődés az ügyfelek részéről. A Raiffeisen Banknál már több ezer ügyfél igénybe vette ezeket, az FHB Jelzálogbanknál pedig az általuk indított Ügyféltámogató program (ÜTP) keretében is segítenek. A többiekhez hasonlóan a CIB Banknál is úgy vélték, az ügyfeleket nem az érdekli elsősorban, hogy állami segítség áll-e a könnyítés mögött, hanem hogy ezt megkapják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fontos a proaktív hozzáállás mind a bank, mind az ügyfél részéről. Utóbbinak érdeke, hogy minél előbb felhívja a bank figyelmét fizetési nehézségeiről, hisz ekkor még jobb a tárgyalási pozíciója, a bankok pedig igyekeznek közvetlen módon megkeresni az ügyfeleket, hogy ezt figyelmükbe ajánlják.

Címkék: