Leálltak A mi kis falunk kamerái: áll a bál, költözni kényszerülhet Pilisszentlélekről a filmes stáb

HelloVidék • 2026. október 21. 10:15

Befejeződött A mi kis falunk 11. évadának forgatása, a szereplők pedig a közösségi oldalaikon búcsúztak az idei munkától. Közben továbbra sem dőlt el, hol készülhet a folytatás: a stábnak a tervek szerint új forgatási helyszínt kell keresnie, de Pilisszentlélek lakói közül többen szeretnék, ha a sorozat maradna.

Véget értek a 11. évad forgatási munkái, erről a sorozat több színésze is hírt adott a közösségi oldalán. A rajongóknak azonban nem kell attól tartaniuk, hogy ezzel maga a sorozat is búcsúzik: jelenleg a következő évad forgatási helyszíne körül vannak kérdőjelek.

Kerekes József, aki Bakit alakítja a sorozatban, egy közös fotóval jelentkezett az idei utolsó forgatási napjáról. A képen két kollégája, Debreczeny Csaba, vagyis Szifon, valamint Csuja Imre, a sorozat polgármestere, Füleki Károly megformálója is szerepel. „Az idei utolsó reggelem … nekem” – írta röviden a színész.

Loading...

Sarkadi Kiss János, azaz Sváb szintén elköszönt az évadtól. Bejegyzésében a stábot méltatta, és arról írt, hogy minden évben szinte családtagként tér vissza a forgatásra. „Ma volt Svábnak az utolsó forgatási napja ebben az évadban!” – írta, hozzátéve, hogy nagy szeretettel dolgoztak az idei részeken is. A nézőknek azt kívánta, hogy sok örömüket leljék majd az új évadban.

Loading...

Mi lesz Pajkaszeggel? Pilisszentlélek sorsa továbbra is kérdéses

A forgatás lezárása azért is kapott különös figyelmet, mert A mi kis falunk stábja új helyszínt kereshet. A sorozat külső jeleneteinek jól ismert helyszíne, Pilisszentlélek az elmúlt években rengeteg látogatót vonzott, ám a forgatások és a turistaforgalom a helyiek között vitákat is okozott - erről korábban a HelloVidék itt írt.

Tavasszal vált ismertté, hogy az esztergomi önkormányzat lakossági felmérése alapján nem támogatná, hogy a stáb a jelenlegi feltételekkel tovább forgasson a településen. A felmérésre 110 válasz érkezett a 180 megkeresett háztartástól: 90-en a forgatás ellen foglaltak állást, 20-an támogatták azt. Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint az idei év végéig még maradhatott a stáb a településen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A történet azonban nem zárult le ennyivel. Szeptemberben 137 pilisszentléleki lakos írta alá azt a petíciót, amely a forgatás folytatását támogatja. Vagyis a faluban sincs teljes egyetértés a kérdésben: miközben sokan a forgatással járó kellemetlenségeket emelték ki, mások szívesen látnák továbbra is a stábot.

Jobaháza is szóba került, de nem igazán esélyes

A lehetséges új helyszínek között korábban Győr-Moson-Sopron vármegyei települések is felmerültek. Jobaháza polgármestere, Csapó Zoltán félig tréfásan hívta meg a stábot a községbe, de később egyértelművé tette, hogy a felvetés alapvetően vicces ötletként indult.

Kapitány Iván, a sorozat alkotója és rendezője korábban arról beszélt, hogy az új falunak több feltételnek is meg kell felelnie. A színészek elfoglaltságai miatt fontos, hogy a helyszín nagyjából egyórányi autóútra legyen Budapesttől, emellett a településnek hangulatában is hasonlítania kell Pilisszentlélekre. A forgatási lehetőségek és a helyiek hozzáállása szintén meghatározó szempont. Egyelőre tehát nincs hivatalosan bejelentett új Pajkaszeg. A 11. évad forgatása befejeződött, a következő forgatási helyszínről azonban még nincs végleges döntés.

Címkék:
önkormányzat, turizmus, televízió, falu, sorozat, színész, műsor, rtl, hellovidék, esztergom,