Ez vár a magyar tavakra? Döbbenet, mi történt itt: 10 éve még víz borította, ma már erdő nő a helyén + Fotó

HelloVidék2026. szeptember 2. 11:45

Alig lehet ráismerni arra a tengelici területre, ahol egykor még víztükör csillogott. A tó mára teljesen kiszáradt, a medrét pedig fiatal fák és sűrű növényzet foglalja el. A változást a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. korábbi felvételei is jól megmutatják: 2014-ben még víz borította a területet, 2020-ban már látványosan visszahúzódott a tó, 2024-re pedig gyakorlatilag eltűnt a víz.

A helyben Benyovszky-tóként is ismert tengelici tó vízutánpótlását korábban az Éri-patak, illetve annak vízgyűjtő területére hulló csapadék biztosította. A víz a közeli Bogárzó-tavon keresztül érkezett a tó medrébe. A két víztest közötti csatornát még 1978-ban rendezték a víz szabályozása érdekében, a tó későbbi formáját pedig 1982-ben alakították ki.

A helyi horgászegyesület elnöke a TEOL-nak arról beszélt, hogy a tó már tíz-tizenöt éve nem tudott teljesen feltöltődni. A korábban a magasabban fekvő területekről érkező vízutánpótlás megszűnt, így a tóhoz vezető víz útja is kiszáradt. A folyamat végül oda vezetett, hogy az egykori vízfelület helyén ma már fiatal erdő fejlődik. A helyiek ezt „rudas erdőnek” nevezik – ez nem az erdő hivatalos neve, hanem a fiatal faállomány egyik fejlődési állapotára utal.

A Gyulaj Zrt. által közzétett, különböző években készült fotók különösen látványosan mutatják a változást: a korábbi nyílt vízfelület helyén ma már fák sorakoznak. A 2024 májusában készült felvétel óta sem telt fel újra vízzel a meder.

Loading...

Nem ez az egyetlen eltűnt víz a környéken

A tengelici tó történetéhez hozzátartozik a közeli Bogárzó-tó sorsa is. A természetvédelmi kezelési terv szerint a Bogárzó-tó már korábban, 1994-re teljesen kiszáradt és benádasodott. A két tó közös vízrendszert alkotott, ezért a vízutánpótlás változásai mindkét terület állapotára hatással voltak. Fontos ugyanakkor, hogy a tengelici tó nem azonos a település Park-tavával. A Park-tó továbbra is rendelkezik vízzel, bár ott is problémát jelent az alacsony vízszint. Az egykori Benyovszky-tó területén viszont a víz helyét mára egyre inkább visszafoglalja a növényzet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tengelici tó példája jól mutatja, hogy egy vízfelület eltűnése nem feltétlenül egyik évről a másikra történik: a vízutánpótlás fokozatos megszűnése, a csapadékhiány és a tartós szárazabb időszakok együtt évek alatt teljesen átalakíthatnak egy korábban vizes élőhelyet.

Címkék:
víz, erdő, klímaváltozás, , tolna megye, természet, szárazság, hellovidék, erdőgazdálkodás, vízszint, csapadékhiány,