Fura, bajuszos hal akadt horogra Békésszentandrásnál: kiderült, mi volt valójában

HelloVidék2026. szeptember 1. 11:45

Első pillantásra úgy tűnt, különleges hibrid akadt horogra Békésszentandrás közelében, a Sirató-holtágon. A hal szájánál ugyanis egy apró, bajuszszerű nyúlvány látszott, ezért a horgász arra gyanakodott, hogy ezüstkárász és ponty keresztezésével lehet dolga. A Magyar Haltani Társaság szakértői azonban egészen más magyarázatot adtak.

Különös hal akadt horogra Békésszentandrás közelében, a Sirató-holtágon. A horgász figyelmét a hal szájánál látható apró, bajuszszerű nyúlvány keltette fel, ezért először arra gyanakodott, hogy talán egy ezüstkárász–ponty hibridet fogott. Mivel korábban a Magyar Haltani Társaság honlapján is olvasott az ilyen hibridekről, a fotót elküldte a szakértőknek, hogy segítsenek azonosítani a különös zsákmányt.

A szakértők szerint a képen látható apró nyúlvány elhelyezkedése és formája alapján nem valódi bajusz. A hal több olyan tulajdonságot is mutat, amely az ezüstkárászra jellemző: ezüstös, nem kontúros pikkelyei vannak, az oldalvonal mentén 32-nél kevesebb pikkely számolható, az úszói pedig szürkés színűek - írta a Pecaverzum.

Nem volt hibrid, csak egy sérülés nyoma

A pontyoknak két pár bajuszuk van, amelyek az alsó és a felső szájszegletnél helyezkednek el. Ha valóban ponty és ezüstkárász hibridjéről lenne szó, a bajuszoknak is szimmetrikusan, párban kellene megjelenniük.

Fura, bajszos ezüstkárász a Sirató-holtágon. Forrás: haltanitarsasag.hu

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szóban forgó halnál azonban mindössze egyetlen nyúlvány látható, ráadásul az alsó ajak közepénél. A Magyar Haltani Társaság szerint ez alapján sokkal valószínűbb, hogy egy korábbi horogsérülés nyoma látható a halon. A szakértők úgy vélik, a hal szájszéle részlegesen leszakadhatott egy korábbi horog okozta sérülés következtében, és ennek gyógyulása eredményezhette a furcsa kinézetű képletet.

Vagyis a különös külsejű zsákmány nem egy ritka hibrid, hanem egy inváziós ezüstkárász (Carassius gibelio) volt.

Címkék:
magyarország, horgászat, belföld, hal, állat, ponty, sérülés, horgász, , szakértők, hellovidék,