HelloVidék • 2026. augusztus 27. 11:45
Nem mindennapi csempészési ügyre derült fény a röszkei határátkelőhelyen: egy török állampolgár 3209 piócát próbált engedély nélkül Magyarországra hozni. A hatóságok többórás vizsgálat után azonosították az állatokat, amelyek magyar nadályok, vagyis márványos orvosi piócák voltak. A természetvédelmi értékük összesen meghaladja a 80 millió forintot.
Több mint háromezer élő piócát próbáltak engedély nélkül Magyarországra hozni a röszkei határátkelőhelyen. Az ügy felderítésében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre is részt vett: Krnács György szakértő bevonásával a helyszínen azonosította a szállítmányban található állatokat.
A többórás vizsgálat végére kiderült, hogy 3209 magyar nadályról (Hirudo verbana), más néven márványos orvosi piócáról van szó. Az állatokat lefoglalták, megőrzésüket pedig a Szegedi Vadaspark vállalta.
Több mint 80 millió forintot ér a szállítmány
A történet azért is különösen érdekes, mert a lefoglalt piócák természetvédelmi értéke igen magas. A magyar nadály az Európai Unióban közösségi jelentőségű faj, egyetlen példány természetvédelmi értéke 25 ezer forint. A 3209 példány esetében ez összesen 80 millió 225 ezer forintos természetvédelmi értéket jelent.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a piócák piaci értéke ennyi lenne: a természetvédelmi érték a jogszabályokban meghatározott összeg, amely a védett és közösségi jelentőségű fajok természetvédelmi jelentőségét hivatott kifejezni.
Mire kellett több mint háromezer pióca?
A magyar nadály nemzetközi védelem alatt is áll. A faj szerepel a Washingtoni Egyezmény, vagyis a CITES II. függelékében, ezért kereskedelmi célú behozatalához és kiviteléhez megfelelő engedélyekre van szükség. A röszkei átkelőn elfogott szállítmányhoz azonban a szükséges engedélyek nem álltak rendelkezésre, ezért az állatokat lefoglalták. (A CITES – a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó egyezmény – célja, hogy a nemzetközi kereskedelem ne veszélyeztesse az érintett fajok fennmaradását.)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Felmerül a kérdés, miért akart valaki több mint háromezer élő piócát engedély nélkül átszállítani a határon. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló információk alapján az állatokat értékesítésük után feltehetően hirudoterápiás, vagyis piócakezelési célra használták volna fel.
A piócákat évszázadok óta alkalmazzák különböző gyógyászati eljárásokban. A hirudoterápia során az állatok vért szívnak, miközben olyan anyagokat juttatnak a sebbe, amelyek hatással lehetnek a véralvadásra. Ez azonban nem változtat azon, hogy a vadon élő példányok kereskedelme és nemzetközi szállítása szigorú természetvédelmi szabályokhoz kötött.