Mérgező föld került a magyar szántókra: a teljes termést meg kell semmisíteni a BYD-beruházásnál

HelloVidék2026. június 2. 10:15

Komoly agrár- és környezetvédelmi következményekkel járhat a Szeged térségében zajló BYD-beruházáshoz kapcsolódó földmozgatás ügye. A hatósági információk szerint több tízezer köbméter szennyezett talaj került ki termőföldekre, ahol emiatt a már elvetett vagy fejlődésben lévő növények megsemmisítését is elrendelték. Az érintett gazdálkodók kártérítési igényeiket várhatóan polgári peres úton érvényesíthetik.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján a BYD szegedi gyárépítéséhez kapcsolódó munkálatok során jelentős mennyiségű kitermelt földet szállítottak ki a térségben található mezőgazdasági területekre - erről korábban a Pénzcentrum itt írt. A hivatal közlése szerint összesen mintegy 325 ezer köbméter föld került ki több helyrajzi számra, amelyből laborvizsgálatok alapján körülbelül 31 ezer köbmétert szennyezettnek minősítettek - írta a Délmagyar.

A hatósági adatok szerint a szennyezett talaj több különálló ingatlanon is megjelent, összesen mintegy tíz helyszínen terítve el. A vizsgálatok alapján a talajban alkilbenzol jelenlétét is kimutatták, amely miatt a hatóság az érintett területeken azonnali intézkedéseket rendelt el.

Terménymegsemmisítés az érintett földeken

A hatóság szerint a szennyezett talajon és termesztőközegben élelmiszer- és takarmánycélú növénytermesztés nem folytatható, ezért ahol már növényállomány is van, ott a termény megsemmisítését rendelték el még az aratás előtt. A döntésről a földtulajdonosokat és földhasználókat 2026. május 29-én értesítették. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az érintett gazdálkodók a teljes idei termésüktől eleshetnek, miközben a már felmerült költségek – vetőmag, műtrágya, művelés – megtérülése bizonytalan.

A hatóság egyúttal eljárást is indított az ügyben, és feljelentést tett a rendőrségen is a szennyezés körülményeinek tisztázása érdekében.

Kártérítés: várhatóan peres úton kell érvényesíteni

A hivatalos tájékoztatás szerint a gazdálkodók kárigényeiket polgári jogi úton, a feltételezett szennyezővel szemben érvényesíthetik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a károsodott termés és az elmaradt haszon megtérítése csak hosszabb jogi eljárásban rendeződhet. A térségben érintett földek jelentős része korábban jó minőségű, magas aranykorona-értékű termőterület volt, így a mostani intézkedések nemcsak az idei szezonra, hanem a térség mezőgazdasági szerkezetére is hatással lehetnek.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szakértői álláspontok szerint ugyanis az ilyen jellegű talajszennyezések hosszabb távon nemcsak gazdasági, hanem agrárszerkezeti hatással is járhatnak, mivel a kieső területek művelése átmenetileg ellehetetlenülhet. A hatósági eljárások jelenleg is zajlanak, a pontos felelősségi viszonyok és esetleges kártérítési kötelezettségek később tisztázódhatnak.

A témában korábban megszólalt Gajdos László élő környezetért felelős miniszter is, aki közösségi oldalán arról írt: tudomására jutott, hogy a vállalat súlyosan megszeghette a környezetvédelmi előírásokat. A miniszter felszólította a céget, hogy azonnal hagyjon fel minden környezetkárosító tevékenységgel, és teljesítse a hatósági kötelezettségeket.

Címkék:
vizsgálat, gyár, beruházás, szeged, hatóság, környezetvédelem, kártérítés, környezetszennyezés, mezőgazdaság, hellovidék, BYD,