Pais-Horváth Szilvia • 2026. május 15. 10:03
Jó hír az eper szerelmeseinek: a szabadföldi magyar gyümölcs már a jövő héten megjelenhet a piacokon, és lassan országszerte nyitnak a „Szedd magad” ültetvények is. A termelők szerint azonban az idei szezon korántsem indul zökkenőmentesen. A tavaszi fagyok, a súlyos aszály, Vas megyében pedig a hetek óta tartó, szinte szünet nélküli szél is több ültetvényt megtépázott. A gazdák nem is szépítik a helyzetet: „Túlzás nélkül mondom, hogy ez az eddigi legnehezebb szezonunk” – panaszolta a HeloVidéknek egy termelő.
Május egyik legizgalmasabb pillanata minden évben, amikor végre megérkezik a hazai eper, és sok háziasszony már ilyenkor készül: kosár a kézbe, irány a legközelebbi „Szedd magad” ültetvény, legyen lekvár, sütemény vagy néhány marék a mélyhűtőbe is. Már megjelentek a piacokon a hazai fóliás eprek, a valódi szabadföldi szezonra azonban még néhány napot várni kell – legalábbis a HelloVidéknek nyilatkozó helyi termelők szerint még csak most készülnek az indulásra. Az árak kapcsán ugyanakkor óvatos emelkedésre lehet számítani: a gazdák szerint néhány száz forintos drágulás sem kizárható. A hideg tavasz és az éjszakai fagyok ugyanis több termőterületen is komoly károkat okoztak.
A termelők ennek ellenére bizakodóak. Abban reménykednek, hogy a szezon második felére a mennyiség és az árak is kedvezőbben alakulhatnak. Éppen ezért idén is sokan figyelik majd a „Szedd magad” akciókat, amelyek továbbra is az egyik legjobb lehetőséget kínálják a friss magyar eper közvetlen beszerzésére.
Durva időszakon vannak túl a termelők – ahol tudnak, azért hamarosan nyitnak a „Szedd magad” eperföldek
Az ország nyugati sarkában, az Alpokalján rendszerint utolsóként indul a szabadföldi eperszezon – még Győr-Moson-Sopron vármegyéhez képest is néhány napos csúszással. Szalay István és Szalayné Rácz Adél immár 9. éve foglalkoznak epertermesztéssel, a munkafolyamatokat pedig a szalmázástól az indázásig szinte teljes egészében kézzel végzik.
Idén összesen 3,5 hektáron várnak termést, Szedd magad ültetvényeik egyik fele Szombathely mellett, a másik Jákfán található. Ahogy Szalayné Rácz Adél a HelloVidéknek elmondta, a tervekhez képest nagyjából egy héttel későbbre tervezik az indulást: a május 18-ai héten szeretnék megkezdeni a szedést. A termelő szerint azonban az idei tavasz minden korábbinál nehezebbnek bizonyult.
Nagyon durva és extrém időszakot élünk, túlzás nélkül mondom, hogy ez az eddigi legnehezebb szezonunk
– fogalmazott Adél. Mint mondta, úgy érzik, szinte minden kedvezőtlen időjárási körülményt megkaptak idén a természettől.
A csapadékhiányt a kertészetben még tudták öntözéssel enyhíteni, a nagyobb szántóföldi területeken azonban erre már nincs igazán lehetőség. Emellett hetek óta az erős szél is komoly problémát okoz náluk:
Több mint másfél hónapja gyakorlatilag folyamatosan fúj a szél. Mindenféle fóliás takarást, fátyolfóliát használunk a fagy elleni védekezéshez, de ezeket a szél rengetegszer megnehezítette vagy ellehetetlenítette. Közben az amúgy is porrá száradt földet tovább szárította
– mondta, majd hozzátette, a szeles időjárás nemcsak az epertermesztőknek okoz gondot.
Ha egy kicsit elvonatkoztatunk az epertől, a gyümölcsfáknál is hatalmas probléma a szél, mert a méhek munkáját, így a beporzást is jelentősen nehezíti
– tette hozzá.
A helyzetet tovább súlyosbította az idei rendkívüli fagykár is
Bár kisebb fagyokkal szinte minden évben számolniuk kell, Adél szerint ehhez hasonlót még nem tapasztaltak. "Korábban is volt fagykárunk, két évvel ezelőtt például körülbelül 40 százalékos veszteséget okozott a hideg, de az idei egészen brutális volt" – mondta. A legsúlyosabban a jákfai területük sérült, ahol május elsején, éppen fővirágzás idején, mintegy két és fél órán keresztül mínusz 5 fokot mértek.
A lehető legrosszabbkor kaptuk a legalacsonyabb hőmérsékletet, ráadásul extrém hosszan kitartott. Ez gyakorlatilag mindent vitt
– fogalmazott a termelő. Mint mondta, minden elérhető védekezési módszert bevetettek: fátyolfóliás takarást, fagyvédelmi öntözést, növényvédelmi és biológiai készítményeket is alkalmaztak, de ezúttal semmi sem bizonyult igazán hatékonynak.
Szombathely környékén valamivel kedvezőbb volt a helyzet, de ott sem úszták meg károk nélkül. A jákfai elsőéves ültetvényekben azonban becsléseik szerint akár 70-80 százalékos fagykár is lehet.
Folyamatosan az elemekkel küzdünk. Soha nem volt még ilyen borzasztó évünk. Muszáj lesz új, továbbfejlesztett védekezési módszereket kitalálni, mert annyira szélsőségessé vált az időjárás, hogy hosszú távon így nem lehet megmaradni
– közölte Adél, majd hozzátette, a jövőben valószínűleg még komolyabb védekezésre lesz szükség: fagyvédelmi kályhákban, dupla vagy akár tripla takarásban gondolkodnak, idén is a lehető legvastagabb fátyolfóliát használták.
Hogyan alakulnak Vas megyében az árak?
Az árakról szólva a vasi termelő elmondta, egyelőre nehéz pontos becslést adni, de a tavalyihoz képest kisebb drágulásra számítanak - tavaly 1600 forintot kértek a szabadföldi eper kilójáért:
Most indul igazán a szabadföldi szezon, miközben a fóliás eper éppen tetőzik. Ahogy fokozatosan megjelenik a szabadföldi termés is, én azt látom, hogy néhány száz forintos drágulásra azért készülni kell, mind a szedd magad, mind a szedett eper esetében. Mi nagyon bízunk benne, hogy a kereslet és a kínálat végül megtalálja egymást
– fogalmazott.
Lássuk, mennyi az annyi? Mennyibe kerül 2026 májusában az eper?
A 2026-os eperszezon elején a hazai fóliás eper továbbra is prémium terméknek számít: a piacokon jellemzően 4000–5000 forint körüli kilónkénti áron kínálják, de a legkorábbi tételek ennél magasabban is megjelentek. Ezzel szemben az üzletekben főként import eper kapható, amelynek ára 1200–3000 Ft/kg között alakul, a diszkontláncokban időszakosan ennél kedvezőbb ajánlatokkal is találkozhatnak a vásárlók.
A „Szedd magad” ültetvényeken a tavalyi szezonban jellemző 1500 Ft/kg körüli árak idén is meghatározóak lehetnek, a termelők szerint azonban a szezon előrehaladtával 1000–1500 Ft/kg közötti sáv stabilizálódhat, a kínálat függvényében.
Szedd és vedd magad eperföld 2026 - országos helyszínek, időpontok, elérhetőségek
Magyarországon mintegy 800 hektáron foglalkoznak szamócatermesztéssel, a legnagyobb termőkörzet pedig továbbra is Lajosmizse térségében található. A gyümölcs sajátossága, hogy nem utóérő, vagyis a szedés pillanatában adja a legjobb minőséget és ízt. A legtöbb szabadföldi ültetvény jelenleg még a nyitás előtti fázisban van, vagy a következő napokban fogadja az első vásárlókat. A tömeges szezon várhatóan május közepe és vége között indul be igazán.
Mielőtt bárki útnak indulna „Szedd magad” epret szedni, érdemes előzetesen tájékozódni az adott eperföld nyitvatartásáról, a szükséges felszerelésről – például kell-e saját tárolóedény –, valamint az aktuális feltételekről és árakról is:
Szedd magad eper – Békés vármegye (2026)
Köröstarcsa, Zöld Fa Eper
- Kapcsolattartó: Kurucsó Hajnalka és Kurucsó Péter
- Telefonszám: +3630/924-1467, +3630/519-3646
- Facebook: Köröstarcsa Zöld Fa Eper
- Szedhető gyümölcs: eper
- Egyéb információk: A kert Köröstarcsa külterületén, a Zöldfa utca 1. szám alatt található.
Murony, Eprészet
- Telefonszám: +3670/249-4344
- Facebook: Eprészet
- Szedhető gyümölcs: eper
- Egyéb információk: A kert a Duna utca 18. szám alatt található.
- Békéscsaba, Aida Levendula (kiegészítő helyszín)
- Kapcsolattartó: Seres Aida
- Telefonszám: +3630/705-2818
Szedd Magad Eper Fejér vármegye
Gárdony-Csiribpuszta, Borbás Kert
- Kapcsolattartó: Borbás Edit, Szűcs Milán
- Telefonszám: +3620/390-4535, +3620/427-0570
- Facebook: Borbáskert
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Az Agárdi termálfürdőnél Zichyújfalu irányába kell menni, majd a 9-es kilométerkő után jobbra, Csiribpuszta felé kell bekanyarodni és egészen a kék hűtőházig kell végig menni. A kert a hűtőház bejáratától jobbra található.
Nagyvenyim, Venyim Gyümölcsöse
- Kapcsolattartó: Csizmadia György
- Telefonszám: +3620/469-9761
- Facebook: Venyim Gyümölcsöse Közösségi Kert
- Szedhető gyümölcsök: alma, eper, cseresznye, meggy
Székesfehérvár, Borbás Kert
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Kapcsolattartó: Borbás Edit, Szűcs Milán
- Telefonszám: +3620/390-4535, +3620/427-0570
- Facebook: Borbáskert
- Szedhető gyümölcsök: eper, cseresznye, sárgabarack, őszibarack
Egyéb információk: Székesfehérvár, 63-as út 88-as kilométerénél a fehérvári Auchantól egy kilométerre
Székesfehérvár-Csala, Barackvirág Farm
- Kapcsolattartó: Telefonszám: +3630/336-4791
- Facebook: Barackvirág farm
- Szedhető gyümölcsök: eper, meggy, őszibarack, sárgabarack, szilva
Szedd Magad Eper Győr-Moson-Sopron vármegye
Csíkvánd, Polgár Kertészet
- Kapcsolattartó: Polgár Károly
- Telefonszám: +3630/2043600 és +3630/665-0835
- Facebook: Polgár Kertészet
- Szedhető gyümölcsök: eper, meggy, körte, sárgabarack
- Egyéb információk: Gyarmat felől érkezve az Arany János utcából a temető előtt balra kell fordulni.
Fertőszentmiklós, Barackfarm
- Kapcsolattartó: Németh Ibolya
- Telefonszám: +3620/354-9010, 0630/572-1603
- Facebook: Barackfarm, Fertőszentmiklós
- Szedhető gyümölcsök: eper, őszibarack
- Egyéb információk: Fertőszentmiklós és Röjtökmuzsaj között, a 8627-es út mentén található a farm.
Gyömöre, Juliska mama kertje
- Kapcsolattartó: Szabó Gábor
- Telefonszám: +3670/675-7591, +3670/675-7592
- Facebook: Juliska Mama Kertje
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert Gyömöre határában Tét oldalon érkezve.
Győrszemere, Eperország
- Kapcsolattartó: R. Nagy János
- Telefonszám: +3670/235-6892
- Facebook: Eperország
- Szedhető gyümölcsök: eper
Mecsér, Bio Eperkert
- Kapcsolattartó: Molnár Ervin
- Telefonszám: +3630/231-6212
- Facebook: Mecséri Finomságok
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Az eperkert Mecsér határán, a szélkeréknél található.
Mosonmagyaróvár, Eperország
- Kapcsolattartó: R. Nagy János
- Telefonszám: +3670/235-6892
- Facebook: Eperország
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Az 1-es út mellett, a Rádióállomással szemben található az eperföld
Rajka, Eperország - régi
- Kapcsolattartó: R. Nagy János
- Telefonszám: +3670/235-6892
- Facebook: Eperország
- Szedhető gyümölcsök: eper
Rajka, Eperország - új
- Kapcsolattartó: R. Nagy János
- Telefonszám: +3670/235-6892
- Facebook: Eperország
- Szedhető gyümölcsök: eper
Vámosszabadi, Eperország
- Kapcsolattartó: R. Nagy János
- Telefonszám: +3670/235-6892
- Facebook: Eperország
- Szedhető gyümölcsök: eper
Szedd Magad Eper Hajdú-Bihar vármegye
Bocskaikert, Dancsi Kertészet
- Kapcsolattartó: Turai Hajnalka
- Telefonszám: +3630/867-4372
- Facebook: Dancsi Kertészet
- Szedhető gyümölcsök: alma, eper
- Egyéb információk: A kert Bocskaikert és Hajdúhadház található (Bocskaikert, Teleki utca).
Szedd Magad Eper Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Szolnok-Szandaszőlős, Epersziget
- Kapcsolattartó: Pozderka Roland
- Telefonszám: +3630/928-4668
- Facebook: Szolnoki Epersziget
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Szolnok-Szandaszőlős elhagyva Rákóczifalva felé jobbra a betonútra fordulva egy nagy Epersziget feliratú molinó jelzi az irányt. Innen kb. 800 m-re van a bejárati kapu.
Szedd Magad Eper Komárom-Esztergom vármegye
Dunaalmás, Eper sziget
- Kapcsolattartó: Gaburi Renato
- Telefonszám: +3620/370-7002 és +3630/455-1951
- Facebook: Eper sziget
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Dunaalmásról Tata felé haladva, jobb kéz felé esik az eperföld
Piliscsév
- Kapcsolattartó: Urbanics László
- Telefonszám: +3630/410-5669
- Facebook: Szedd Magad Eper Piliscsév
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert a Vörösvári u. 6. sz. alatti családi ház mögött található
Vértesszőlős, Eperföld
- Kapcsolattartó: Tóth Péter
- Telefonszám: +3670/314-5043
- Facebook: Eperföld
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Szedési időben a településen táblák jelzik a kert elhelyezkedését
Szedd Magad Eper Pest vármegye
Áporka, Eperfarm
- Kapcsolattartó: Szabó Rita
- Telefonszám: +3630/9898-225
- Facebook: Eper Szedd Magad - Áporka
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. 12 év alatti gyerekek a kertbe nem vihetők be. A belépési díj: 500.-Ft/fő
Budakalász, Lupa-sziget, Erdbeerland
- Kapcsolattartó: Keszléri Antal György
- Telefonszám: +3626/368-000
- Facebook: Eper Szedd Magad
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A föld a 11-es úton a Lupa szigeti elágazásnál, a Duna gátjánál található
Pilisvörösvár, Csobánkai út, Erdbeerland
- Kapcsolattartó: Keszléri Antal György
- Telefonszám: +3626/368-000
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert a pilisvörösvári temetővel szemközt, a Csobánkai úton található
Pomáz, Napelem
- Kapcsolattartó: Janicsek család
- Telefonszám: +3620/292-7589
- Facebook: Pomázi Eper Szedd Magad
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: Szentendrét és Pomázt összekötő úton a Napelem közelében található az eperföld, a Kőfaragó utcában
Solymár, Kövesbérci – Erdbeerland
- Kapcsolattartó: Keszléri Antal György
- Telefonszám: +3626/368-000
- Facebook: Eper Szedd Magad
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert a 10-es főúton közelíthető meg, a Kövesbérci úttal szemben található.
Szentendre, Erdbeerland
- Kapcsolattartó: Keszléri Antal György
- Telefonszám: +3626/368-000
- Facebook: Eper Szedd Magad
- Egyéb információk: Szentendréről Budakalászra vezető régi útról kell a Vízművel szembe, a földútra térni a Ford kereskedés mögé, onnan 150-200 m-t kell még haladni a földúton.
Szedd Magad Eper Somogy vármegye
Marcali, Eperliget
- Kapcsolattartó:
- Telefonszám: +3630/990-6663
- Facebook: Eperliget
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert Marcaliban az Árpád u. végén található
Szedd Magad Eper Vas vármegye
Büki Eper
- Kapcsolattartó:
- Telefonszám: +3630/915-6107
- Facebook: Büki Eper
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert Bük és Bükfürdő között, a Nestlé szervíz úton található. A pontos elhelyezkedését a Príma Áruháztól táblák jelzik.
Szemenyei Eper Szedd Magad
- Kapcsolattartó:
- Telefonszám: +3620/249-7505
- Facebook: Szemenyei Eper Szedd Magad
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert elhelyezkedését a Coop bolttól táblák jelzik.
Szombathely, Eperföld
- Kapcsolattartó:
- Facebook: Szedd Magad Eper – Szombathely
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert Szombathelyen, a Körmendi út felöli oldalon, a BPW gyárral szemközti hídon áthajtva érhető el.
Szombathely, Söptei úti Eperföld
- Kapcsolattartó: Rácz Adél
- Telefonszám: +3620/570-8661
- Facebook: Tücsök eper - Szombathely - Söptei út, Jákfa
- Szedhető gyümölcsök: eper
- Egyéb információk: A kert Szombathelyen, a Söptei úton található.