HelloVidék • 2023. szeptember 20. 09:34
Különleges római leletre bukkantak a Balaton közelében, Nagyvázsony környékén. A tervek szerint a leletek olyan helyen szeretnék majd kiállítani, ahol a turisták is láthatják. Magát a feltárt épületet pedig visszatemetik, letakarják.
Nyílt napon lehetett megtekinteni szombaton a 77-es főút mellett található régészeti ásatást, ahol újabb kivételes római kori leletet találtak a szakemberek.
Már 2009 óta tudni lehetett, hogy érdekes régészeti kincsre bukkantak a 77-es út közelében. Mára kiderült, hogy egy olyan kétosztatú épületet találtak, amelynek van egy előtere, ahol a belső részben 40–50 centiméter magasan álló falak vannak - mondta a veol.hu-nak Győrffy-Villám Zsombor, a Janus Pannonius Múzeum régésze.
A sírkamrarészben magában, de valahol majdnem két méter mélyen maradt meg a falak
– magyarázta Győrffy-Villám Zsombor.
Mint mondta, a római kori épületek sorában ez azt jelenti, hogy különleges építmény lelőhelyén vagyunk, mert ilyen magasan álló római falakkal szinte sosem találkozunk ásatáson.Eddig egy szarkofágos sírt, illetve még három másik épített sírt találtak. A sírokat teljesen kifosztották, embercsontokat is csak szórványosan találtak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdekesség, hogy írott forrás nincs arról, hogy ezt a települést miként hívhatták, milyen státusza lehetett, de a romok egy nagyméretű római villagazdaságnak a temetőjére utalnak.
Igazából az épület az érdekes. Az építési és az a temetkezési mód, ahogy ezt használták, mert az Pannóniának ezen a részén teljesen szokatlan
– hívta fel a figyelmet végül a régész.