Orbán Viktor: világjárványra kell felkészülni, újra kell tervezni a 2020-as és 21-es költségvetést

HelloVidék2020. március 10. 14:37

A koronavírus volt az uralkodó téma a MKIK keddi gazdasági évnyitóján, ahol Matolcsy György, Varga Mihány és Orbán Viktor szólalt fel. A kormányfő szerint világjárványra kell felkészülni és mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából - írja a Pénzcentrum.

A Pénzcentrum beszámolója szerint a koronavírus volt az uralkodó téma a MKIK keddi gazdasági évnyitóján, ahol Matolcsy György, Varga Mihány és Orbán Viktor szólalt fel. Orbán Viktor azzal kezdte, hogy egyetért azokkal, akik szerint 2020-ban egy új szakasz kezdődik. A miniszterelnök szerint ennek már láthatjuk a jeleit és a 2020-2030 közötti szakasz egy világjárvánnyal indul.

A koronavírusra vonatkozó megjegyzésektől sem kell összerezzenni

- mondja Orbán.

Ezt követően a sikerről beszélt: fontos szerinte, hogy az elmúlt száz év legsikeresebb évtizedét tudhatjuk magunk mögött.

Azért beszélek a sikerről, hogy arra hívjam fel a magyarok figyelmét, hogy mi nem egy átlagos nemzet vagyunk, különlegesek vagyunk

- fogalmazott.

Majd kiemelte, hogy nincs szükségünk devizaadósságra, forintból kell finnanszíroznunk a magyar államadósságot. Szerinte a devizaarányban a zéró a jó arány, ahogy a külföldiek kezében lévő állományban is ez a cél. Hozzátette: nem nyugszik, amíg ez nem valósul meg. Ugyanerről tavaly is beszélt már Matolcsy és Orbán, most megerősítették a célt.

A monetáris politika hozzájárulásának köszönhetően 2012 és 2019 között az adósság kamatterhein megspóroltunk 900 milliárd forintot

- mondja Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a magyar karakter két nagyon fontos elemén alapult a gazdaságpolitika: a magyar egyszerre akar büszke és sikeres lenni, de közben szemérmes lenni, szereti, ha más mondja ezt ki. A koronavírushoz fűződően elmondta, hogy világjárványra kell felkészülni és mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából.

Nincs optimista A és B-forgatókönyv, csak C-forgatókönyv

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- mondja Orbán.

Szerinte a mostani járvány legnagyobb problémája, hogy nem lesz vakcina, ha meg is találják az ellenszert, arra legalább egy évet kell várni. Éppen ezért a bizonytalanság és a félelem velünk lesz a következő hónapokban is, és ez fontosabb, mint az ellátási láncok kiesése. A kormányfő hangsúlyozta, hogy azt tudjuk, hogy most bizonyos csoportokat támad meg a vírus, de nem tudjuk, mi lesz holnap vagy holnapután.

Hozzáfűzte, hogy Kínában 5-6 hónap után jutott el a csúcsra a vírus és ha ez nálunk is így lesz, akkor a "turisztikai szezonnak kampó". Szerinte mindenkinek, akinek a turizmushoz köthető érdekeltsége van, nehéz időszakra kell felkészülnie.

Mindenkinek, aki bármilyen módon kötődik a turizmushoz, arra kell készülnie, hogy visszaeséssel néz majd szembe

- mondja Orbán Viktor.

A cégek április közepén-végén lesznek abban a helyzetben, hogy a konkrét hatásokról tudnak beszélni, egyelőre csak tapogatóznak. A kormányfő szerint április végén kellene a kormánynak a kamarától kapnia egy kimutatást a hatásairól és a szükséges lépésekről, és "a kormány fog segíteni". De ehhez célzott ágazati programokra van szükség.

Elmondta: "a 2020-as és 21-es költségvetést újra kell terveznünk. Sok milliárd eurónyi gazdasági korrekciós alapokat kell létrehoznunk, ehhez mindenki hozzájárulására szükség lesz."

Nyilvánvalóan egy gazdaságvédelmi akciótervet kell meghirdetnünk, de szerintem képesek leszünk erre, nem kell megijednünk a nehézségektől - zárja mondandóját Orbán Viktor.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Címkék:
koronavírus, orbán viktor, hellovidék,