Pénzcentrum • 2026. október 15. 09:11
Csütörtökön és pénteken Brüsszelben üléseznek az európai uniós vezető politikusok, a csúcstalálkozó legfontosabb témája pedig a 2028–2034-es időszakra vonatkozó uniós keretköltségvetés elosztása lesz. Bár a napirenden a magas energiaárak és a kínai kereskedelmi nyomás okozta versenyképességi válság, a migráció, valamint az ukrajnai és a közel-keleti helyzet is szerepel, a fókuszban az új hétéves pénzügyi keret áll, amelyről a végső megállapodás leghamarabb decemberben várható - jelentette a Portfolio.
Az EU soros ír elnöksége egy 1620 milliárd eurós kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, amely mintegy nyolc százalékkal alacsonyabb az Európai Bizottság eredeti elképzelésénél. A megvágott források elsősorban a központilag kezelt uniós programokat érintik, miközben a közös agrárpolitikai és a kohéziós támogatásokat igyekeznek megvédeni.
Ez a megközelítés kedvez a Magyar Péter vezette kormánynak, amely számára a biztosan rendelkezésre álló nemzeti keretek megőrzése a legfőbb prioritás. Budapest ugyanakkor tart attól, hogy a jövőben a kifizetéseket túlságosan összetett szakpolitikai feltételekhez köthetik, ami veszélyeztethetné a gazdák támogatásokhoz jutását. A magyar delegáció emellett határozottan fellép az ellen, hogy az Unió új saját forrásai aránytalanul terheljék a szegényebb tagállamokat.
A többéves pénzügyi keret mellett az európai ipar megmentése a csúcstalálkozó másik kiemelt témája. A tagállamok gyors, átmeneti intézkedéseket várnak a magas energiaárak kezelésére, például az állami támogatási szabályok enyhítését és a közös energiabeszerzéseket.
A háttérben ugyanakkor komoly vita zajlik, mert miközben egyes tagállamok a zöld átállás felgyorsításában látják a kiutat, a magyar kormány ahhoz a csoporthoz tartozik, amely az ipar versenyképességének megőrzése érdekében inkább a már elfogadott klímaszabályok lazítását szorgalmazza. A gazdasági védekezés része a Kínával szembeni hatalmas külkereskedelmi hiány mérséklése is, amellyel kapcsolatban az uniós vezetők – magyar egyetértéssel – a kínai hibrid autók importjának korlátozásáról is tárgyalnak.
A migrációs kérdéskör ismét hangsúlyosan szerepel a napirenden. Bár az illegális határátlépések száma jelentősen csökkent, a közelmúlt eseményei rávilágítottak a gyorsabb és rugalmasabb uniós válságkezelés szükségességére. Az uniós fősodor álláspontja időközben érdemben szigorodott, ami egybeesik a magyar kormánypozícióval. Fontos előrelépés, hogy az Unió már nemcsak államokat, hanem embercsempész-hálózatokat is felelőssé tesz a migráció fegyverként való felhasználásáért, amire reagálva a Bizottság új, azonnali beavatkozást lehetővé tevő szankciós mechanizmusok bevezetését tervezi.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A külpolitikai témák ezúttal kevesebb feszültséget hordoznak, mivel nem igényelnek egyhangú döntéshozatalt. Ukrajna esetében a közeledő tél és az orosz támadások miatt a légvédelem és az energetikai infrastruktúra sürgős megerősítése a cél, kiegészülve az európai védelmi ipar fejlesztésével. A közel-keleti konfliktusok kapcsán a tengeri kereskedelmi útvonalak védelme és a humanitárius helyzet javítása áll a középpontban.
A bővítéspolitikában ugyanakkor gyors előrelépés várható: Magyarország és az uniós intézmények közös célja, hogy Montenegró még az év vége előtt lezárja a fennmaradó tizennégy csatlakozási fejezetét. Bár a csúcstalálkozó napirendje rendkívül sűrű, a tanácskozást egyértelműen a költségvetési vita fogja meghatározni, ahol ezen a héten még csupán a vörös vonalak kijelölése és az erőviszonyok felmérése zajlik.
Fotó: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA