Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde: ezekkel a papírokkal lehetett most nagyokat kaszálni

MTI2026. augusztus 14. 18:15

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, hogy pénteken a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál. A világ vezető tőzsdéin valószínűleg kisebb profitrealizálás indult meg a korábbi csúcsdöntések után. A profitrealizálásból adódó tőke pedig vélhetően a magyar tőzsde felé is irányult - jegyezte meg. Kifejtette a vezető részvények közül a Mol és Richter felülteljesített.

  • A Mol esetében az elmúlt napok pozitív hangulata folytatódott, a Richter árfolyamának emelkedése mögött a legutóbbi gyorsjelentés kedvező hatása érződött.
  • Az OTP-részvények árfolyama csökkent, a korábbi időszak jelentős emelkedése után valószínűleg profitot realizálták a bankpapírba fektetők.
  • A Mol 92 forinttal, 1,89 százalékkal éves maximumára, 4960 forintra erősödött, 4,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 0,63 százalékkal, 46 050 forintra csökkent, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 2630 forint maradt, forgalma 909,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,56 százalékkal, 13 000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 9682,27 ponton zárt pénteken, ez 27,77 pontos, 0,29 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
otp, mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, richter, bux, részvénypiac, bét, bux index, budapesti értéktőzsde,