Kiváló napot zárt a magyar tőzsde: ezek a friss adatok

Pénzcentrum2026. január 26. 21:37

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1601,97 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 126 663,78 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn kifejezetten jó hangulatban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén, újabb történelmi csúcsot döntött a BUX-index a nap folyamán és a zárásban.

Az amerikai és az európai tőzsdéken egyaránt óvatos, de jó hangulat volt, hozzájuk képest a BUX index felülteljesített. Kifejtette, a Mol emelkedése mögött az látszik, hogy továbbra is kitart az a pozitív hangulat, amely a szerb NIS olajvállalat felvásárlásával kapcsolatos.

Hozzátette, az OTP részvények árfolyama történelmi csúcsra emelkedett, ami vélhetően annak tudható be, hogy újabb céláremelés érkezett a bank részvényeire. A Citi 36 500 forintról 43 900 forintra emelte az OTP-re vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel. A Richter és a Magyar Telekom a nemzetközi hangulattal együtt emelkedett.

  • A Mol 68 forinttal, 1,8 százalékkal 3838 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 600 forinttal, 1,53 százalékkal 39 850 forintra nőtt, forgalmuk 11,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,62 százalékkal 1946 forintra emelkedett, forgalma 649,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,96 százalékkal 10 520 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 372,07 ponton zárt hétfőn, ez 17,2 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, otp bank, részvények, bux, gazdasági hírek, részvényárfolyamok, richter gedeon részvény, budapesti értéktőzsde,