Pénzcentrum • 2025. október 28. 09:29
Bizonytalanná vált három budapesti történelmi fürdő felújítása, miután a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke módosító indítvánnyal akadályozta meg a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. hitelfelvételi tervét - írta meg a Népszava.
A Gellért fürdő októberi bezárása, a 2002 óta zárva tartó Rác fürdő és a kritikus állapotban lévő Széchenyi fürdő termál részlegének rekonstrukciója sürgető feladattá vált. A fővárosi fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) 60 millió euró (23,34 milliárd forint) keretösszegű hitel felvételét kezdeményezte a felújítások finanszírozására, mivel sem a társaságnak, sem a fővárosnak nincs erre elegendő forrása.
Borosné Szűts Ildikó, a BGYH Zrt. vezérigazgatója szerint az euró alapú hitel nem jelentene jelentős kockázatot a főváros számára, hozzátéve, hogy a bevételek 23 százaléka eleve euróban keletkezik, és a 2026-27-es szűkebb évek után jelentős bevételnövekedés várható. A vezérigazgató szerint a tulajdonos főváros felé történő osztalékfizetése sem kerülne veszélybe, mivel az adósságszolgálati mutató egyik évben sem csúszna a bankok által elvárt szint alá.
A hitelfelvétel egyetlen kockázataként a 2 millió forintos szerződéskötési díjat nevezte meg, amelyet a hitelező bankok – az OTP és a K&H – akkor sem térítenek vissza, ha a kormány nem hagyja jóvá a tranzakciót, ami önkormányzati cégek esetében kötelező eljárási elem.
Vitézy Dávid, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke azonban módosító indítvánnyal akadályozta meg az előterjesztést. Javaslatában arra kéri fel a főpolgármestert, "hogy az előterjesztést oly módon dolgozza át, hogy mindhárom beruházás esetén pontos üzleti terv mutassa be az egyes beruházások és a hitelfelvétel várható piaci megtérülését, illetve az előterjesztés adjon választ a Rác Hotel várható jövőjére is."
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A módosító indítvány elfogadása után már nem szavaztak az eredeti előterjesztésről. Vitézy mellett a Tisza Párt és a Kutyapárt képviselői szavaztak a módosítás mellett, míg a Fidesz, a DK és a Párbeszéd képviselői támogatták volna az eredeti javaslatot. Bár a Fővárosi Közgyűlés még tárgyalhatja az előterjesztést, a bizottsági elutasítás után csekély az esély annak elfogadására, így a fürdőfelújítások és a bezárt létesítmények újranyitása bizonytalan időre tolódhat.