Gigaberuházás jön ebbe a vidéki városba: 2500 új melósra lesz szükség

MTI2025. szeptember 19. 15:04

A szingapúri Vulcan Shield Global a vármegyében gazdaságtörténeti jelentőségű, mintegy 280 milliárd forint értékű óriásberuházást jelentett be Békéscsabán, amelynek a nyomán 2500 munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a csúcstechnológiás szigetelőanyagok előállítása terén piacvezető vállalat Békéscsabán építi meg az első európai üzemét, összesen 280 milliárd forint értékben, amihez a kormány 49 milliárd forintnyi támogatást nyújt, így segítve elő 2500 új munkahely létrejöttét.

Beszédében kiemelte, hogy high-tech beruházásról van szó, a cég technológiája ugyanis világszinten is egyedülálló, olyan szigetelőanyagokat gyártanak, amelyek 1600 Celsius-fokos hőmérsékletnek is ellen tudnak állni.

"Ez a tevékenység nagyon komoly kutatási és fejlesztési hátteret igényel, ezért Magyarország jó eséllyel száll versenybe azért is, hogy a Vulcan Shield Global ne pusztán a termelési, hanem később a kutatás-fejlesztési tevékenység tekintetében is minél nagyobb szerepet szánjon Magyarországnak" - folytatta.

Tudatta, hogy a cég elkötelezte magát a helyi szakképző iskolákkal való együttműködés mellett, ahogy amellett is, hogy minél több alapanyagot és eszközt hazai vállalkozásoktól szerezzen be. Emellett aláhúzta, hogy a gyártás a legszigorúbb környezetvédelmi előírások mentén fog zajlani, és az üzem ökológiai lábnyoma is a lehető legkisebb lesz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szijjártó Péter leszögezte, hogy ez egy gazdaságtörténeti jelentőségű bejelentés, hiszen ez a valaha volt legnagyobb beruházás a városban és egész Békés vármegyében.

 

Címkék:
kormány, munkahely, támogatás, gyár, beruházás, gazdaság, szíjjártó péter, külügyminiszter, békéscsaba,