Kicsit visszaesett a budapesti részvénytőzsde: így megy el víkendezni a piac

MTI2025. július 11. 18:30

Pici mínusszal megy el hétvégére a BUX-index, de a forgalom a szokásos mértékűnek volt ma mondható a tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 99 921,45 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a piaci szereplők Donald Trump amerikai elnök vámbejelentéseire figyelnek, a várakozások kedvezőtlenebbé váltak, mint az elmúlt napokban voltak, emiatt az európai tőzsdék többnyire mínuszba fordultak. A magyar részvényindex kis mínuszban zárt, a hazai részvényeket érintő fontosabb hírek nem érkeztek - tette hozzá.

A Mol árfolyama nem változott, maradt 3030 forint, forgalma 1,3 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,18 százalékkal 27 930 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,34 százalékkal 1782 forintra emelkedett, forgalma 338,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,87 százalékkal 10 200 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9076,78 ponton zárt pénteken, ez 21,97 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, tőzsde, forgalom, vezető, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, mol részvény, részvényárfolyam, richter gedeon részvény, budapesti értéktőzsde,