Rendesen legatyásodott az államháztartás Magyarországon: ekkora most a baj

Pénzcentrum2024. március 25. 18:01

A központi alrendszer február végi kiadásai 11,5 százalékkal, a bevételei 11,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát a Pénzügyminisztérium által közzétett, az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató szerint.

Február végéig nyugellátásokra 1420,7 milliárd forintot fordított a kormány, míg gyógyító-megelőző ellátásra 386,3, kamatkiadásokra pedig 855,4 milliárd forint ment el - közölte az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját a Pénzügyminisztérium. Ebből kiderült, hogy az államháztartás központi alrendszere 1704,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezen belül a központi költségvetés 1759,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 79,0 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 23,5 milliárd forintos hiányt mutattak.

A Pénzügyminisztérium szerint a februári költségvetési képet nagyban árnyalta, hogy az áfa-bevételek szezonalitása miatt februárban rendszerint több százmilliárd forinttal alacsonyabb bevétel képződik, mint egy átlagos hónapban. Ennek oka, hogy az előző év negyedik negyedéves bevallásához kapcsolódó áfa-kiutalásokat a költségvetés legnagyobb részben ilyenkor téríti vissza.

A 13. havi nyugdíj költségvetési hatása februárban - az alapnyugdíjjal együtt, a nyugdíjszerű ellátásokat is beleértve - 1041 milliárd forintot tett ki. Az első két hónapban a nyugellátásokra fordított összegek elérték az 1420,7 milliárd forintot. 

Tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben esedékes, a lakosságnak kifizetett kamatkiadások jelentős növekedést mutattak februárban. A kamatkiadásokra fordított források 855,4 milliárd forintot tettek ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A központi alrendszer február végi 5974,9 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 611,5 milliárd forinttal, 11,4 százalékkal magasabb összegben alakultak. A központi alrendszer február végi 7678,9 milliárd forint összegű kiadásai 790,4 milliárd forinttal, 11,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát - állt a PM tájékoztatójában.

Címkék:
kiadás, forint, gazdaság, bevétel, milliárd, pénzügyminisztérium, államháztartás,