Fontos döntést hozott a kormány a lakossági napelemekről: januárban indul az új program

Pénzcentrum/Portfolio2023. december 1. 20:17

Megemeli a kormány a januárban induló lakossági napelemes pályázatnál a maximális rendszerméretet, azaz 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszert és 8 kWh-s tároló helyett akár 10 kWh-s tárolót is engednek telepíteni - jelentette be a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség pénteki konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára. 

A legnagyobb hazai napelemes szakmai érdekképviseleti szervezet konferenciáján az Energiaügyi Minisztérium energiaátmenetért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: meghallották a minisztériumban a szakma üzeneteit, amelyek alapján változások lesznek a lakossági Napenergia Plusz Program paramétereiben. 

Horváth Viktor előadásában a naperőművekkel és az energiatárolással kapcsolatos kormányzati tervekről többek között az alábbiakat emelte ki:

  • A kormány hálózatfejlesztésre legalább 6-700 milliárd forintot tervez költeni 2029-ig bezárólag.
  • Valamint emlékeztetett, hogy január 1-től feloldják a visszatáplálási tilalmat, ami azt jelenti, hogy visszaengedik az ország területének 94 százalékán a lakossági napelem telepítéseket, ez pedig a háztartásoknak nagyjából a 86 százalékát fedi le. 


Azonban az előadás legfontosabb friss bejelentése az volt, hogy a kormány által október elején, a Portfolio konferenciáján bejelentett 75 milliárd forintos keretösszegű lakossági Napenergia Plusz Program paramétereiben változás lesz az eredetileg tervezetthez képest.

Ugyanis az eddigi korlátok értelmében a támogatási rendszerben maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb 8kWh-ás tárolóegység telepítése szerepelt, ezt azonban kibővítik: a kormány bejelentése szerint

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

legfeljebb 5  kW-os kapacítású háztartási napelem mellé legfeljebb 10 kWh-ás tárolóegység telepítésére lehet igénybe venni a támogatást. 

A beruházási költség kétharmadát fedezi a program a háztartások számára, a megtérülési idő pedig körülbelül tíz év lesz - ismertettte az államtitkár.

Címkék:
kormány, energia, napelem, napenergia, gazdaság, háztartások, lakosság, program, tárolás, államtitkár, zöldháztartások,