Nincs mese, ebből nehéz lesz talpra állni: hatalmas nagy bajban van ez a magyar megye

HelloVidék2023. augusztus 8. 08:19

Vas megyében is lassulni látszik a gazdaság: az elmúlt egy évben csökkent a beruházások száma és nőtt a munkanélküliség is. Ráadásul a jelentős vendégforgalmú vidékek közül itt következett be a legnagyobb mértékű visszaesés.

Magyarországon 2023. első negyedévében folytatódott a recesszió. Ha a KSH első negyedéves adatai nézzük, akkor láthatjuk, hogy a beruházások száma országos szinten (az egy évvel korábbihoz képest) 7%-kal csökkent. Az ipari termelés volumene 2,9%-kal mérséklődött, a fővárosban és a megyék többségében is kisebb volt a kibocsátás. A járműgyártás és a villamosberendezés-gyártás volumene azonban egyértelműen bővült, míg az élelmiszeripar termelése csökkent.

Vas megyében rengeteg külföldi cég telepedett meg, ezért is lehetséges, hogy Vas az egy főre jutó GDP-ben a megyék között jellemzően az élmezőnyben szerepel. A gazdasági húzóerő az ipar. Főbb ágazatok: gépipar, textilipar, bortermelés, élelmiszeripar, vegyipar és faipar. Ezek alapvetően mind exportra termelnek. Négy ipari park is létesült a megyében: a szombathelyi Claudius, a répcelaki, a szentgotthárdi, és a sárvári ipari park – írja a HelloVidék.

A KSH legfrissebb mutatói szerint az országos csökkenéssel szemben a megyében az ipari termelés 2023. I. negyedévi volumene 3,6 százalékkal haladta meg a korábbit. Az ipari termelés értéke 478 milliárd forint volt az I. negyedévben, ami a hazai kibocsátás 3,4%-át jelentette. Az egy lakosra jutó termelési érték 32%-kal meghaladta az országos átlagot, ezzel a vármegye a térségi rangsor első felében található. A székhely szerinti adatok alapján csökkent a termelés volumene, a 2022. I. negyedévihez képest 1,5%-kal. A mérséklődést elsősorban a vegyipar visszaesése okozta, miközben a kibocsátás 45%-át adó járműgyártás volumene 15%-kal felülmúlta az egy évvel korábbit.

Az ipari értékesítés közel négyötödét jelentő export volumene 6,2%-kal nőtt, a belföldi eladásoké 23%-kal csökkent. A kivitelt a járműgyártás bővülése, a hazai értékesítést a vegyipar visszaesése határozta meg.

Címkék:
ksh, gazdaság, ipar, termelés, kibocsátás, beruházások, járműgyártás, vegyipar, vas,