Kapkodnak a magyar tejért? 16 milliárdért értékesített tejtermékeket a Lidl külföldön

Pénzcentrum2023. július 24. 15:00

A hazai vásárlók körében a tej és tejtermékek népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy az elmúlt hónapokban szinte az összes alapvető élelmiszer ára emelkedett. Az ársapkás tejtermékek forgalmán egyre nagyobb volumennövekedés volt látható, de a magas feldolgozottsági szintű, nagyobb hozzáadott értékkel rendelkező, például a vegán, laktóz- cukormentes termékek iránt is nő az igény. A Lidl Magyarország egyik legerősebb árucsoportját a nagyrészt magyar beszállítóktól érkező tej és tejtermékek jelentik. Mint megtudtuk, a hazai tejtermelők közel 16 milliárd forint értékben értékesítettek az áruházlánc külföldi üzleteiben az előző gazdasági évben.

Az utóbbi egy évben az alapvető élelmiszerek ára jelentősen nőtt, azonban a nyerstejárak hónapokkal ezelőtt indult csökkenése kedvezően hatott a tejtermékek fogyasztói áraira. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatának eredményei alapján júniusban az előző hónaphoz képest a tej 2,7 %-kal, a sajt 2,3 %-kal, a vaj és vajkrém 2,8 %-kal került kevesebbe.

A tejtermékek drágulásának mértéke az elmúlt időszakban érezhetően lassult, a KSH adatai szerint 2022. decemberben a tejtermékek ára még közel 80 %-kal haladta meg az egy évvel korábbiakat, ami idén júniusra a tej esetében 26,7 %-ra konszolidálódott éves összehasonlításban. A sokáig rendkívüli mértékben dráguló sajt ára is lassabb ütemben - 23,3%-kal - emelkedett, mint tavaly ilyenkor. 

Az élelmiszerárak alakulásában és a fogyasztási szokások változásában az ársapkák kivezetése jelentheti a következő állomást, ami a jelenlegi piaci folyamatokat figyelembe véve a tej és tejtermékek árát nem érinti majd drasztikusan, de több árstopos élelmiszeré akár az egyharmadával is megugorhat.

A gazdasági környezet a diszkont-áruházláncok saját márkás termékeinek kereslet-emelkedésére is hatással van, hiszen azok termékkínálatát elsősorban az adott hálózat számára készült termékek adják, amelyek a márkatermékekhez képest kedvezőbb áron érhetők el. 

A Lidl Magyarország üzleteiben a legnépszerűbbnek a friss árucsoportok (tej és tejtermékek, a felvágottak és a friss húsok), illetve a fagyasztott termékek és a nassolnivalók.

A széles kínálat és a termékek ár-érték aránya mellett az új fogyasztói igényekre való gyors reagálás teszi lehetővé a vásárlói igények lekövetését

mondta el a Pénzcentrum-nak Tőzsér Judit vállalati kommunikációs vezető. A megváltozott fogyasztói szokások és a vásárlók preferenciái mentén a vállalat például folyamatosan bővíti a laktóz- és gluténmentes, bio és vegán termékek körét is.

A tejek és tejtermékek a diszkontlánc egyik legszélesebb kínálatát nyújtó termékkategóriáját jelentik, a pontos számokat üzleti titokként kezelik, de a forgalmat tekintve is a szegmens a vállalat egyik húzó árucsoportja. Az állandó kínálatban található Pilos termékcsalád több mint 80 árucikkből áll, a vásárlók közel 20 laktózmentes tej és tejtermék közül válogathatnak.

A nemzetközi és a hazai piacon is elvárás a magas szintű minőségbiztosítás

A teljes tej és tejtermék szortiment közel felét adó márka termékei 7 magyar beszállítótól érkeznek. “A teljes értéklánc mentén nagy hangsúlyt fektetünk az élelmiszerbiztonságra, valamint a hazai termékek előnyben részesítésére. Nemzetközi színvonalú beszerzési irányelvek biztosítják, hogy a saját márkás termékeink a legszigorúbb élelmiszer-minőségi és -biztonsági elvárásoknak is megfeleljenek” – hangsúlyozta Tőzsér Judit.

A beszállítók és gyártók minőségbiztosításban játszott szerepe miatt kiemelt figyelmet fordítanak a partnerek kiválasztására, a beszállítás feltétele az IFS (Higher Level) szabvány szerint tanúsított minőségirányítási rendszer működtetése, de elfogadják a BRC vagy FSSC szabványokat is. Ezzel párhuzamosan szoros beszállítói együttműködéseken keresztül segítik a partnereket a megfelelésben és a fejlesztésekben, a fenntarthatósággal kapcsolatos elképzelésekkel is összhangban a minőségirányítási rendszer részeként pedig a gyártókkal és a beszállítókkal rendszeresen párbeszédet folytatnak.

A minőségbiztosítási rendszer része, hogy minden terméket megfelelően tudjunk ellenőrizni, ezért a vizsgálatok gyakoriságát élelmiszer-biztonsági kockázatértékelés alapján határozzuk meg

– emelte ki a Lidl vállalati kommunikációs vezetője. Az ellenőrzés a gyártási folyamat során vett mintákra és a boltok polcain található termékekre egyaránt kiterjed. 

A vizsgálatok során gyakran a jogszabályi előírásoknál is szigorúbb követelményeket alkalmaznak, az egészségtudatos táplálkozással kapcsolatos céljaiknak megfelelően a zöldség- és gyümölcstermékeknél kiemelten odafigyelnek a növényvédőszer-használat szabályozására.

Egy új terméket 3-6 hónapig fejlesztenek és tesztelnek

Árucsoporttól, terméktől függ, hogy mennyi időt vesz igénybe egy termékbevezetés, de élelmiszerek esetében viszonylag gyorsan megvalósítható. Tej és tejtermékek esetében átlagosan 3-6 hónapos időszakról beszélhetünk, ami az ötlettől a polcra kerülésig eltelik.

Az új termékek bevezetése előtt az adott terméket vakteszten vetik össze a konkurensekkel, a már piacon lévő termékek esetében a pedig évente tervezetten és szúrópróbaszerűen érzékszervi tesztet végeznek független akkreditált laboratóriumok bevonásával.

Tőzsér Judit elmondta: minden termék nyomon követhető és egyértelműen azonosítható az üzletektől a logisztikai központokon át egészen a gyártásig. Ez teszi lehetővé, hogy előre nem látható események esetén azonnali minőségbiztosítási intézkedéseket hozzanak az áruházlánc szakemberei.

A külpiacokon is népszerűek a magyar tej és tejtermékek

Az áruházlánc a hazai beszállítóit az exportpiacokon való megjelenésben is segíti, elsősorban a környező országok Lidl áruházainak polcain számos magyar termék - sajtok, joghurtok, kefírek, túró, túródesszert, kakaós ital és a tejek - érhető el. A 2022-es gazdasági évben a „Lidl a magyar beszállítókért” program keretében több mint 20 országba közel 40-féle tej- és tejterméket szállítottak közel 16 milliárd forint értékben. 

A Lidl-tejtermékek legnagyobb felvevőpiacának Románia, Bulgária, Szlovénia, Horvátország és Szerbia számít.

Fotó: Lidl Magyarország

Címkék:
élelmiszer, lidl, tej, fogyasztó, export, magyar termék, bevásárlás, élelmiszerbiztonság,