Fordulatos héten van túl a magyar tőzsde: így zártak a legjobban menő részvények

MTI2023. május 21. 20:02

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,18 százalékos, vagyis 543,36 pontos emelkedés után 46 587,39 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma egy hét alatt 39,022 milliárd forintról 32,078 milliárd forintra esett, a vezető részvények a Richtert leszámítva erősödtek. A BUX enyhe csökkenéssel kezdte a hét első napjait, de akkor a nyugati tőzsdék is hasonlóan zárták a kereskedést. Szerdán is mindössze 0,02 százalékot emelkedett a részvényindex, nagyobb változás csütörtökön jött csak, amikor a nemzetközi hangulat javulásának köszönhetően 1,12 százalékkal, a régiós átlag felett nőtt.

A lendület a hét utolsó kereskedési napján is kitartott, mivel a Varga Mihály a bankokat terhelő különadó kivezetését ígérte 2024-re. Az Equilor befektetési Zrt. elemzője, Sághy Balázs a pénzügyminiszteri bejelentéssel magyarázta, hogy az OTP árfolyama és forgalma egyaránt jelentősen emelkedett a pénteki zárásig.   

  • Az előző héthez viszonyítva az OTP érte el a legnagyobb mértékű, 4,05 százalékos, 440 forintos emelkedést. Árfolyama 11 300 forintot, forgalma 14,866 milliárd forintot ért el.
  • A Mol 1,24 százalékkal, 34 forinttal erősödött, részvényei 2782 forinton fejezték be a hetet 7,332 milliárd forintos forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,19 százalékkal, 5 forinttal nőtt, 426 forinton zárt pénteken, összforgalma elérte az 1,552 milliárd forintot.
  • Richter-részvények 8095 forintig gyengültek, vagyis 2,53 százalékot, 210 forintot vesztettek az értékükből 7 milliárd forintot némileg meghaladó forgalomban.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 22,4 pontot, 0,66 százalékot vesztett egy hét alatt, pénteki záró értéke 3347,72 pont.
Címkék:
magyar telekom, tőzsde, részvény, richter, bux, bét, mol részvény, richter gedeon részvény, bux index,