Jöhet az újabb akkugyár: nagyon sok pénzt hagytak jóvá, de mi lesz ebből?

Pénzcentrum2023. február 28. 19:27

Kilencvenmilliárd forint állami támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság a Samsung gödi akkumulátorgyárának bővítésére.

Összhangban áll az EU támogatási feltételeivel, ezért jóváhagyta a kilencven milliárdos állami támogatást a Samsung akkumulátorgyárának bővítésére az Európai Bizottság - ez egy frissen kiadott dokumentumból derült ki.

Nem siették el, mert a kormány még 2018-ban jelentette be a bővítései szándékot, az EU pedig csak a következő évben indított vizsgálatot ezzel kapcsolatban. Többek között megnézték, hogy

  • van-e a támogatásnak „ösztönző hatása”, azaz, hogy közvetlenül az állami támogatás váltotta-e ki a Samsung SDI döntését, hogy bővíti magyarországi akkumulátorgyártási kapacitását,
  • vagy a beruházást a támogatás nélkül is megvalósította-e volna a térségben;
  • az állami támogatás hozzájárul-e a regionális fejlődéshez, megfelelő és arányos-e;
  • illetve, hogy az állami támogatás a munkahelyek más uniós tagállamokból Magyarországra történő áthelyezéséhez vezet-e.

A vizsgálat megállapította, hogy az állami támogatás nélkül nem Magyarországon, de még csak nem is más uniós országban történt volna meg a beruházás, így aztán ezért is engedélyezték. A támogatás mikéntjében sem találtak kivetnivalót, így elindulhat a bővítés.

Címkék:
támogatás, samsung, gyár, akkumulátor, állam, állami támogatás, állami, bizottság, gyárbővítés,