Pénzcentrum • 2022. szeptember 7. 10:13
A lakástámogatások szerepe egyre jelentősebb, a dráguló ingatlanok és a rohamosan emelkedő hitelkamatok miatt ugyanis számos család már csak ezen kedvezmények segítségével tudja megvenni új otthonát. Azonban a lehetőség kockázatot is jelent, ugyanis a feltételek megszegése esetén büntetőkamattal növelten kell visszafizetni a kapott állami támogatást. Augusztus 31-étől 11,75 százalék az alapkamat, így három vállalt, de meg nem született gyermek esetén a büntetőkamat ennek ötszöröse, 58,75 százalék lehet.
A jegybanki alapkamat megemelése miatt nagy bajba kerülhetnek, akik tízmilliót forintos támogatást vettek fel a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részeként – írta a 24.hu, a Bankmonitor számításaira hivatkozva. A 10 millió forint összegű támogatás 3 gyermek után jár, amennyiben új építésű lakás vásárlása vagy építkezés a cél.
Ha például nem születnek meg a vállalt gyerekek a meghatározott időkorláton belül, akkor a felvett hitel futamidejét féléves periódusokra bontják, a büntetőkamatot pedig a periódus kezdetén érvényes alapkamat szintjéhez igazítják.
Mivel augusztus 31-étől 11,75 százalék az alapkamat, három vállalt, de meg nem született gyermek esetén a büntetőkamat ennek ötszöröse, 58,75 százalék lehet.
Ha pedig az ígért gyermekek nem születnek meg, akkor a támogatást büntetéssel növelten kell rendezni az állam felé, és a büntetés mértéke alapesetben a jegybanki alapkamat mértékével egyezik meg. Az alapkamat most augusztus 31-étől 11,75 százalék, ami azt jelenti, hogy a büntetés hatalmas összegre hízhat abban az esetben, ha nem születnek meg a gyerekek a 10. év végére.
Amennyiben egy gyerek sem születik meg, akkor 68 750 000 forintot kell visszafizetni az államnak, egy gyerek születése esetén 64 625 000 forintot, ha pedig a három vállalt babából kettő megszületik, akkor 50 875 000 forintot. Ráadásul az összeget a határidő leteltét követő 120 napon belül egy összegben kell megfizetni az államnak.
Így kell visszafizetni az államnak, ha nem jön a vállalt gyerek
Tavaly nyár elején ezekre a szabályokra még sokan legyintettek volna, sem a 0,6 százalékos alapkamat, sem annak ötszöröse nem jelentett komoly terhet. Ez utóbbi 3 százaléknak felelt meg, ami megegyezett a támogatott lakáshitel kamatszintjével.Mára viszont a helyzet gyökeresen megváltozott, hiszen a jegybanki alapkamat mértéke már 11,75 százalék, ennek ötszöröse pedig 58,75 százalék.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szerencsére a büntetést az elmaradás időszaka – azaz a gyermekvállalási időszak – alatt érvényes alapkamat alapján határozzák meg. Méghozzá a mutató adott félév első napján érvényes értéke alapján.
Mit jelent ez? Ha valaki 2021 július 1-jén igényelt csoktámogatást három vállalt gyermekre, akkor számára a késedelmi kamatot az alábbi értékek alapján határozták meg:
- 2021. július 1. – 2021. december 31.: az alapkamat 1,20 százalék volt 2021. július 1-jén, ezen érték ötszöröse, azaz évi 6 százalék a büntetés mértéke.
- 2022. január 1. – 2022. június 30.: az alapkamat 2,40 százalék volt 2022. január 1-jén, ennek ötszöröse, azaz évi 12 százalék a büntetés mértéke.
- 2022. július 1-jétől: az alapkamat 7,75 százalék volt 2022. július 1-jén, az ötszöröse, azaz évi 38,75 százalék a büntetés mértéke a mostani félév során.
A gyermekvállalási határidő a példában még nem telt le, tehát még megszülethetnek a babák. És persze a hátralévő évek során az alapkamat is változhat: emelkedhet és csökkenhet is az aktuális piaci viszonyoknak megfelelően. A jegybanki alapkamat augusztus 31-étől 11,75 százalék. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb, 600 ezer forint összegű támogatásra – tehát amennyiben egy vállalt gyermek után vették igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt – 4 év után 882 ezer forintot kell visszafizetni.