Kiderült az igazság: ennyivel élnek jobban a magyar családok az ország legfejlettebb megyéjében

Pénzcentrum2022. május 2. 08:13

Kevesen tudják, de Fejér megye az egyik legváltozatosabb területe hazánknak: hegyek, alföldek, nagy tavak és folyók tarkítják. Egyike a magyarok legősibb szálláshelyeinek. Megyeszékhelye, Székesfehérvár a középkorban a Magyar Királyság egyik fővárosa volt. A HelloVidék most többek között gazdasági szempontból is górcső alá vette Fejér megyét.

A megyét északon Pest és Komárom-Esztergom, nyugaton Veszprém és Somogy megye, délen Tolna megye határolja, míg keleten a Duna a természetes határvonala. Északi részét az M1-es, középső részét pedig az M7-es autópálya szeli át. Székesfehérvár egyben vasúti csomópont is, a dunaújvárosi kikötő pedig a dunai nemzetközi hajózásba kapcsolja be a térséget.

Fejér megyében tavaly a 15–74 éves népesség 66,2%-a, 213 ezer fő volt gazdaságilag aktív, számuk 1,2%-kal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Az aktivitási arány 0,2 százalékponttal meghaladta az országos átlagot. A munkaerőpiacon ez 208 ezer fő foglalkoztatottként, 5 ezer fő munkanélküliként jelent meg. A foglalkoztatottak száma a hazai növekedéssel szemben viszont csökkent, a munkanélkülieké az országosnál jelentősebb mértékben fogyott 2020 III. negyedévéhez képest.

2021-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 418 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 278 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 421 ezer, a nettó átlagkereset 280 ezer forintra emelkedett.

Címkék:
átlagkereset, foglalkoztatás, gazdaság, bérek, bruttó, nettó, székesfehérvár, átlagbér, hellovidék,