Meg sem érzi az inflációt a pesti elit: itt a leggazdagabb városok toplistája

Buzás Borbála2022. április 5. 14:05

A rekordmagas infláció, a folyamatosan emelkedő albérletárak és az amúgyis drágább városi élet mellett azt gondolhatnánk, hogy sokba kerül az élet Budapest. De hányan érzik úgy valójában, hogy tényleg túl sokba kerül Budapesten élni? Melyik városban a legolcsóbb lakni a helyiek a szerint?

Hazánkban kétségtelenül a fővárosban a legdrágább élni: ha az albérletárakat nézzük, akkor idén március közepén átalagosan havi 160 ezer forintot kellett fizetni egy lakásért havonta Budapesten, de a belvárosban ez az összeg már 285 ezer forint volt. Tavaly az albérletek ára országos szinten 16,1 százalékkal emelkedett, az infláció pedig 14 éves rekordon van – az élelmiszereket csak idén februárban 20 százalékkal drágultak az alapvető termékek. Ráadásul a városi élethez hozzájárulnak olyan pluszköltségek is, mint a bérlet, vagy a parkolás. Azonban mit gondolnak erről a budapestiek?

Attól még, hogy a statisztikák szerint nagy a drágulás Budapesten, egyáltalán nem biztos, hogy az itt élők is úgy érzik, túl sokba kerül a fővárosi élet. A TimeOut felmérése azt vizsgálta, melyek a világ legolcsóbb és legdrágább városai az ott élők szerint. Így néz ki a lista az ott élők véleménye alapján:

Loading...

Talán elsőre meglepő lehet, hogy az a megélhetési költségek emelkédésétől függetlenül is a lista élén szerepel Budapest: Manchester után nálunk gondolják azt a legkevesebben, hogy túl drága az életük – csupán 17 százalék. Szintén ennyire tartották drágának városukat  Montreal és Johannesburg lakosai is. Ennél kicsit magasabb volt ez a szám Prágában – 24 százalék, ami nem véletlen, hiszen ez a közép-európai EU-térség legdrágább városa.

Az viszont egyáltalán nem meglepő, melyek a legdrágább városok az ott lakók szerint: Los Angeles, Párizst és Tel Avivot a lakosságuk 86-87 százaléka tartja túlárazottnak. Zürichben a legmagasabb ez a szám, ott 99 százalék szerint túl drága a megélhetés. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék:
Budapest, albérlet, infláció, legolcsóbb, lakhatás, albérletárak,