Fontos időszak kezdődött: úton a 200 ezres minimálbér

Pénzcentrum2021. szeptember 14. 15:29

Elindultak a 2022-es minimálbérrel és garantált bérminimummal kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a kormány a magyar emberek nemzeti konzultáción kifejtett véleményéhez igazodva a minimálbér összegének 200 ezer forintra emelését tervezi. A cél, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesüljenek a munkavállalók, a hazai bérszínvonal vírusválságban is töretlen növekedése tovább folytatódjék.

A nemzeti konzultációs kérdőívet kitöltők 94 százaléka értett egyet azzal, hogy a minimálbér összege 200 ezer forintra emelkedjen. Jelentős tehát a társadalmi igény a legkisebb keresetek további növelésére. A bérek 2010 óta folyamatosan emelkednek, az akkori szinthez képest jóval több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege is. 2021 nyarán minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, az év első felében 8,4 százalékkal nőtt a hazai átlagkereset. A járványhelyzetben a munkahelyeket és a fizetéseket is sikerült megvédeni – közölte Bodó Sándor.

A családi adókedvezménynek köszönhetően 2010 óta az egygyermekesek kereseteinek reálértéke több mint 67, a kétgyermekeseké 85, a háromgyermekeseké pedig 98 százalékkal nőtt. Ehhez képest a baloldali kormányok megelőző 8 évében a reálkeresetek mindössze 13,8 százalékkal növekedtek, és akkor még családi kedvezmény sem létezett. A kormány célja, hogy a gazdasági növekedés eredményeit a pénztárcájukon is még inkább érezhessék a munkavállalók, a magasabb bérek kigazdálkodásában kész újabb könnyítésekkel segíteni a magyar vállalkozásokat.

A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői, delegáltjai mellett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is részt vett a fórumon. Az egyeztetések heteken belül folytatódnak a szociális partnerekkel.

Címkék:
minimálbér, bérek, növekedés, munkavállalók, bérminimum,