A befektetők már érzik a járvány 4. hullámát: mi folyik a magyar tőzsdén?

Pénzcentrum/MTI2021. július 18. 09:58

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX növekvő forgalom mellett 154,32 ponttal, 0,32 százalékkal 48 003,25 pontra csökkent a pénteki zárásra. Az összforgalom 37,936 milliárd forint volt a múlt heti 30,201 milliárd forint után. A vezető részvények vegyesen teljesítettek, mindegyik növelte a forgalmát az előző hetihez képest.

Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csökkenéssel és alacsony forgalommal kezdett. A BUX a hét közepéig nem is tudott emelkedni, de csütörtökön 1 százalék fölötti növekedést ért el, és pénteken is emelkedéssel zárt. A részvényforgalom összértéke ugyanakkor a héten egyszer sem haladta meg az átlagos szintet. A vezető részvények árfolyamát kibocsátói hírek nem befolyásolták jelentős mértékben, a befektetői hangulatot világszerte a járvány kiújulása határozta meg.

  • A héten a vezető részvények közül a Magyar Telekom erősödött a legnagyobb mértékben, 1,07 százalékkal. A részvények 426 forinton zártak pénteken, összforgalmuk megközelítette a 383 millió forintot.
  • A Mol 0,67 százalékkal 2394 forintig erősödött a pénteki zárásra, heti forgalma elérte a 7,447 milliárd forintot.
  • Az OTP 0,83 százalékot gyengült, árfolyama 16 050 forintra esett 21,884 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A legnagyobb mértékben gyengülő Richter 1,33 százalékot vesztett az értékéből, a részvények árfolyama 8160 forintra csökkent, a forgalma meghaladta a 6,562 milliárd forintot.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,04 százalékkal, vagyis 78,32 ponttal nőtt 1,659 milliárd forintos forgalomban.
Címkék:
befektetés, tőzsde, részvény, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, részvény vásárlás, részvény árfolyamok, részvényárfolyamok, budapesti tőzsde, bux index,