Megszólaltak a postások: béremelést, nem egyszeri pluszpénzt várnak a kormánytól

Pénzcentrum2021. június 1. 10:01

A postások még nem kaptak ajánlatot az alapbér emelésére, a felkínált egyszeri pluszpénzzel pedig elégedetlenek.

Megkezdődött hétfőn a bértárgyalás a Magyar Posta Zrt.-nél, miután a kormány a múlt héten engedélyt adott a legnagyobb állami közszolgáltató cégek vezetőinek az egyeztetésekre. Az év kezdete óta eltelt öt hónapban nem derült ki, hogy mit kínál a vállalat a 28 ezer dolgozójának 2021-re, és az első tárgyaláson is csak egyetlen számot ismerhettek meg a szakszervezetek: az éves egyszeri juttatás egy főre jutó összegére bruttó 136 ezer forintos ajánlatot tett a munkáltató.- írta meg a Népszava

Az érdekvédők elégedetlenek, különösen, mert úgy sejtik, csak ebből a pénzből lehet lecsípni az első félév elmaradt béremelésének kompenzációját. Erről Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke beszélt a lapnak.

A postai érdekvédők eredetileg 10 százalékos bértömeg növekedést kértek, ami magasabb a közszolgáltató cégek többségének igényénél.

Tóth Zsuzsanna ezt azzal indokolta, hogy a vállalati bérek náluk általában alacsonyabbak, mint például a nagy közlekedési cégeknél és szeretnék felszámolni a lemaradásukat. A postás egyeztetés a munkáltatóval a jövő hét első felében folytatódik, de az érdekvédők úgy vélik, akkor még mindig csak az egyszeri juttatás mértékéről és kifizetési ütemezéséről tudnak tárgyalni. A munkavállalók szervezetei abból indulnak ki, amikor magasabb összeget várnak, hogy ebben az évben nem csökkenhetnek a reálkeresetek az állami vállalatoknál.

Címkék:
postás, cégek, juttatás, állami, szakszervezetek,