Pénzcentrum/Index.hu • 2021. április 8. 10:15
Már most minden képzeletet felülmúló nehézségekkel küzdenek a vendéglátósok, és még messze nem látják a fényt az alagút végén.-írja az Index.
Magyarországon elérte a 2,5 millió főt a legalább az első dózissal beoltottak száma, ezért a korábbi terveknek megfelelően életbe léptek a miniszterelnök által beígért lazítások.
A vendéglátóhelyeken azonban továbbra sincs változás, csak elvitelre vagy házhoz szállítással vásárolhatunk, és az éttermek teraszait sem lehet használatba venni. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke az Index kérdésére elmondta, nem tudja meddig bírják még, hiszen már most is borzasztó nehézségekkel küzdenek.
Az MVI elnöke hozzátette, hogy a vendéglátósok egyértelműen a járványhelyzet legnagyobb áldozatai közé sorolandók, embert próbáló feladat talpon maradniuk. Arra nem vállalkozik, hogy megjósolja, mikor indulhat újra a vendéglátóipar, mert minden a számokon és a járványügyi szakértők véleményén múlik, de az eddigiek alapján úgy gondolja, hogy május végére talán számíthatnak érdemi előrelépésre.
Korábban a húsvétban reménykedtünk, de teljesen világos, hogy ilyen helyzetben nem lehet kinyitni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta el a szakember. Ezen felül érdemes kiemelni, hogy a szerdai könnyítésből a szállodák is kimaradtak, a második lépésre Orbán Viktor korábbi bejelentése szerint 3-3,5 millió oltottig kell várni, de az egyelőre nem nyilvános, hogy a következő ütem milyen területeket és milyen részletszabályok mentén fog érinteni.