A kormány emberei sem tudnak tenni a forint gyengülése ellen

Pénzcentrum2013. március 13. 13:32

Reggel 8-9 hónapos mélypontról indult a forint a vezető devizákkal szemben, majd délelőtt (átmenetileg) tovább gyengült. Előbb a 307,5-ös technikai szint fordította az erősödés irányába a forintot, majd Martonyi János külügyminiszter szavai tovább lökték az erősödés irányába. Ez azonban - Varga Mihály keddi szavaihoz hasonlóan - csak átmeneti forinterősödést tudott kiváltani. Amíg a magyar gazdaságpolitika felől nem érkeznek hiteles, nyugtató jelzések, illetve nem lát tisztábban a piac a gazdaságélénkítő, devizahiteles mentőcsomagok ügyében, addig kérdéses, hogy tartósan és jelentősen tud-e erősödni a magyar fizetőeszköz, noha több technikai elemzési indikátor is ebbe az irányba mutatna.

Mintegy 2 egységgel erősödni tudott a forint Martonyi János piacnyugtató szavaira, igaz a lendület kifulladásának jelei máris megmutatkoznak. Az euró kurzusa 306,5-ről 304,5-ig esett, de onnan gyorsan újra a gyengülés irányába mozdult a forint (305,3-ig).

 

Címkék:
árfolyam,