Pénzcentrum • 2026. május 16. 21:02
Újabb ebolajárvány miatt emeltek készültséget Afrikában, miután a Kongói Demokratikus Köztársaságban egy ritka vírusváltozatot, a Bundibugyo-törzset azonosították. Az afrikai járványügyi központ szombati közlése szerint eddig 13 fertőzöttnél mutatták ki a variánst.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a WHO jelenleg nem rendelkezik jóváhagyott vakcinával a Bundibugyo-változat ellen. A korábbi nagy ebolajárványokban jellemzően a jóval agresszívebb Zaire-törzs terjedt. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet adatai szerint a Bundibugyo-variáns halálozási aránya körülbelül 37 százalék, míg a Zaire-változaté akár 90 százalék is lehet.
Az afrikai CDC szerint a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti, Ugandával és Dél-Szudánnal határos Ituri tartományában eddig négy halálesetet erősítettek meg. Ugandában szintén regisztráltak egy halálesetet, amelynél kimutatták a Bundibugyo-vírust.
A hatóságok jelenleg 336 gyanús esetet és 88 bejelentett halálesetet tartanak nyilván a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A WHO május elején szerzett tudomást az első megbetegedésekről. A szervezet szakértőket küldött a térségbe, és félmillió dolláros gyorssegélyt biztosított a védekezéshez.
Az afrikai CDC különösen veszélyesnek tartja a helyzetet, mert a fertőzések egy forgalmas határ menti régióban jelentek meg, ahol nagy a lakosság mozgása. Emiatt fokozott határellenőrzéseket vezettek be, elkülönítették a kontaktszemélyeket, és sürgősségi egészségügyi csapatokat vezényeltek a térségbe.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Ebola-vírus rendkívül veszélyes fertőző betegség, amely közvetlen testi kontaktussal vagy testnedvekkel terjed. A Kongói Demokratikus Köztársaságban az elmúlt ötven évben ez már a 17. ebolajárvány. A legutóbbi nagy nyugat-afrikai járványban, 2014 és 2015 között több mint 11 ezren haltak meg.