Pénzcentrum • 2026. március 18. 17:00
A 40 és 75 év közötti magyarok harmada küzd rendszeres magánnyal, miközben rengeteg időt – hetente majdnem egy teljes napot – fordítanak mások gondozására. Egy friss felmérés rámutat: a korosztály tagjai a folyamatos teherviselés mellett szinte egyáltalán nem tudnak a saját testi-lelki egészségükkel foglalkozni. Mindeközben óriási igényük lenne a megtartó közösségekre.
Tízből hat középkorú és idősebb magyar rendszeresen támogatja kiskorú gyermekét vagy idős rokonát. Minden ötödik érintett pedig a "szendvicsgeneráció" tagjaként egyszerre több korosztályról is gondoskodik. Ez a láthatatlan munka heti átlagosan közel 24 órát emészt fel. Főként érzelmi támogatásból, közös időtöltésből, házimunkából, valamint ügyintézésből áll.
A teher egyenlőtlenül oszlik el, hiszen aránytalanul nagy mértékben hárul a nőkre, az egyedülállókra és a kistelepüléseken élőkre. A másokra fordított figyelem ellenére a korosztály harmada gyakran érzi magát elszigeteltnek, sokszor még társas helyzetekben is.
A folyamatos gondoskodás mellett az érintettek saját jólléte erősen háttérbe szorul. A megkérdezettek mindössze négy százaléka érzi úgy, hogy elegendő ideje és pénze jut az egészségére. Sokan általánosságban is elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, valamint a fizikai és lelki állapotukkal. Ha tehetnék, és lenne rá erőforrásuk, a legtöbben utazásra, egészségesebb étkezésre és rendszeres mozgásra fordítanának nagyobb figyelmet.
A kutatásból kiderül, hogy az életminőséget a baráti kapcsolatok határozzák meg a leginkább. Ezek a kötelékek még a párkapcsolatnál is erősebb hatást gyakorolnak. Bár a válaszadók kétharmadának van bizalmas barátja, nagyobb közösségekbe már csak minden ötödik ember jár. A nyitottság viszont egyértelműen megvan. Az emberek háromnegyede szívesen csatlakozna helyi programokhoz, hogy enyhítse a magányt, és minőségi emberi kapcsolatokat építsen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakemberek tapasztalatai szerint a 40 év felettieknek hatalmas szükségük van olyan terekre, ahol lelassíthatnak. Itt megtanulhatnak tudatosabban gondoskodni magukról is. Mivel Magyarországon ma már többen vannak a 45 év felettiek, mint a fiatalabbak, a tudatos és aktív idősödés támogatása egyre sürgetőbb feladat. Ennek a szemléletnek a lényege, hogy ez az életszakasz ne a leépülés kezdetét jelentse. Ehelyett az új lehetőségek és az önmagunkra figyelés időszaka kell, hogy legyen.