Pénzcentrum • 2024. április 14. 16:10
A massachusettsi szövetségi bíróság felfüggesztette a Moderna által a Pfizer és BioNTech ellen, a COVID-19 vakcina technológiája kapcsán indított szabadalmi pert.
Richard Stearns amerikai kerületi bíró felfüggesztette azt a Moderna által indított szabadalmi pert, melyben az amerikai gyógyszergyártó megvádolta a szintén amerikai Pfizert és a német BioNTechet, hogy 2010 és 2016 között megsértette az mRNS-technológiára vonatkozó szabadalmait. Azaz az egymással partnerségben álló két cég egyszerűen lemásolta a Moderna technológiáját, és azt továbbra is engedély nélkül használja a Pfizer-oltásként ismert mRNS-vakcinája létrehozásához - írja a Reuters.
A bírói döntés szerint a per mindaddig nem folytatódhat, amíg az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatal nem hoz döntést arról, hogy a Moderna által, a vakcinákkal kapcsolatban benyújtott szabadalmak érvényesek.
A Moderna csalódottságát fejezte ki a döntés miatt, ugyanakkor hisznek szabadalmaik erejében és érvényében. A Pfizer és a BioNTech képviselői nem kommentálták a történteket.
Ahogyan az imsert, a gyógyszergyártók vitája 2022-ben kezdődött, amikor a Moderna azt állította, hogy a Pfizer és a BioNTech megsértette hírvivő-RNS alapú vakcinatechnológiájának szabadalmi jogait.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az alperesek az ügyben az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalhoz fordultak, hogy felülvizsgálják a Moderna számára kiadott szabadalmak érvényességét. A Pfizer és a BioNTech ugyanis úgy véli, hogy a gyógyszergyár két szabadalma is "túlságosan tág" megfogalmazású. A felülvizsgálat időtartama ugyanakkor akár 1-1,5 évet is igénybe vehet, ezért a Pfizer arra kérte a bíróságot, hogy az eljárás ideje alatt függessze fel a jogsértési ügyet. S Bár a Moderna ellenezte ez, végül Richard Stearns úgy ítélte meg, hogy a szabadalmi hivatal döntése egyszerűsítené az ügyet, mint ahogyan a Moderna bizonyítási eljárásai sem érintené hátrányosan.