Indul az oltási program Magyarországon: már lehet időpontot foglalni - itt vannak a helyszínek

Pénzcentrum2023. december 11. 11:45

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár múlt heti nyilatkozata szerint a kormány 700-800 ezer adag, az új omikron variánsokra frissített Moderna oltóanyagot vásárolt, melyekkel elindulhat az idei oltási kampány. A időpontfoglalás, ahogy a korábbi években, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, vagyis az EESZT-n (új nevén Egészságablakon) keresztül lesz lehetséges. A mai napon már vannak szabad időpontok a fővárosban és egyes megyeszékhelyeken.

A Népszava kérdésére, miért éppen a Moderna vakcinájára esett a választás, Takács Péter elmondta, hogy a Moderna gyártója adta a legkedvezőbb árat, a Pfizer nem is adott ajánlatot. Ez a jelenleg folyamatban lévő jogi eljárás tükrében, amelyet a Pfizer-BioNTech indított a magyar kormánnyal szemben, nem is meglepő. A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak, vagyis a veszélyeztetett korosztályokhoz tartozók - 14 év alattiak és 60 év felettiek -, krónikus betegek és várandósok számára. 

A Pénzcentrum ellenőrizte, van-e már elérhető időpont az oltási időpont foglaló rendszerben, melyre az EESZT Lakossági Portálon keresztül lehet belépni a TAJ-szám és a születési dátum megadásával. Foglalni egyelőre emlékeztető oltásra (3-4. dózis) lehet. 

A fővárosban a 8. kerületben a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, a 9. kerületben a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe, a 11 kerületben a Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba, és a 13. kerületben az Észak-Pesti Centrumkórházba (Honvédkórház) lehet. Az oldalt feltehetően folyamatosan frissítik, így várhatóan új oltási helyszínek is lesznek.

  • Baranya vármegyében az oltási helyszín a Pécsi Tudományegyetem (Pécs) - I. sz. Belgyógyászati Klinika Infektológiai Tanszék Infektológia I. Szakambulancia,
  • A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház Miskolcon,
  • Csongrád-Csanádban a Szegedi Tudományegyetem (Szeged) - Infektológiai ambulancia I.,
  • Hajdú-Bihar vármegyében a Debreceni Egyetem (Debrecen) - Infektológiai Klinika, Infektológiai szakambulancia,
  • A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Szolnokon,
  • Komárom-Esztergomban az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház,
  • Pest vármegyében a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház,
  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházán, 
  • A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Szekszárdon,
  • és a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszegen. 

Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Somogy, Vas és Veszprém vármegyékben még nincs elérhető időpont, de várhatóan hamarosan felkerülnek az oltási helyszínek.

Címkék:
egészség, influenza, kórház, egészségügy, oltás, védőoltás, vakcina, koronavírus, oltóanyag, időpont, kórházak, covid, veszélyeztetett, moderna, eeszt,